A gyógyítók a művészetben – avagy az orvosok szike helyett festőecsettel – rendhagyó kiállítás a miskolci galériában -Kerényi László fotóival

Különös, rendhagyó kiállítás nyílt a héten a miskolci galériában. Orvosok, a gyógyítók egy teljesen új alkotói szerepkörben művészként mutatkoznak be a nagyközönségnek.

A megnyitó ezzel kezdődött – köszöntjük a Magyar Orvosi Kamara B.-A.-Z. Megyei Területi Szervezete és a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria szervezésében megrendezésre kerülő MEDIC-ART, AVAGY GYÓGYÍTÓK A MŰVÉSZETBEN országos kiállításra megjelenteket.

Majd felsorolták a kiállító orvosok nevét :

 Dr. Artner Géza (B.-A.-Z. megye), Dr. Bárány György (B.-A.-Z. megye), Dr. Bettenhäuser Katrin (Fogorvosok TESZ), Dr. Bobula Zsuzsanna (B.-A.-Z. megye), Dr. Fodor Flóra (Budapest), Dr. Gáspár Zsuzsanna (Fogorvosok TESZ), Dr. Geszti Sándor Pál (Fogorvosok TESZ), Dr. Gyovai István (Fogorvosok TESZ), Dr. Hantos Ágnes (Komárom-Esztergom megye), Dr. Kótay-Szabó Károly (B.-A.-Z. megye), Dr. Literáti-Nagy Ferenc (Zala megye), †Dr. Márton György, Dr. Milcsák Ágnes (Somogy megye), Dr. Molnár Melinda (Budapest), Dr. Nagy Géza (B.-A.-Z. megye), Dr. Nevelits Katalin (Fogorvosok TESZ), Dr. Peitler Gyula (Zala megye), Dr. Riskó Ágnes (B.-A.-Z. megye), Dr. Simay Attila (B.-A.-Z. megye), Dr. Simán Benedek (Fogorvosok TESZ), Dr. Simán László (Zala megye), Dr. Sóti Katalin (B.-A.-Z. megye), Dr. Szécsényi Edit (Fogorvosok TESZ), Dr. Székely Aranka (B.-A.-Z. megye), Dr. Tamáska Péter (B.-A.-Z. megye), Dr. Tarkó Erzsébet (B.-A.-Z. megye), Dr. Tarkó Mihály (B.-A.-Z. megye), Dr. Tihanyi Ágnes (B.-A.-Z. megye), Dr. Torontáli Renáta (Csongrád megye), Dr. Wollein Mária (Fejér megye)

  A kiállítás fővédnöke:     Dr. Éger István a Magyar Orvosi Kamara elnöke

 Egy kis visszatekintés a kezdetekre: az országban, egyedüli területi szervezetként rendeztek korábban két alkalommal is művész orvosaink alkotásaiból kiállítást. Az ötletgazda Dr. Székely Annamária titkár asszony volt.

Ezúttal országos szintre kiterjesztve történt a szervezés, a jelentkezések alapján 8 területi szervezet képviselteti magát a kiállításon.Első alkalommal 2014 tavaszán, akkor helyszínül az Ifjúsági és Szabadidő Ház szolgált. 7 kollégánk alkotásait tekinthették meg az érdeklődők. Egy hónapig volt látható a kiállítás. Büszkén mondhatjuk, hogy nagyon nagy sikert aratott. Ezen felbuzdulva határoztuk el, hogy hagyományt teremtünk.

A második rendezés 2016 őszén volt. Két héten keresztül láthatták 15 kolléga alkotását, ezúttal a Művészetek Háza Miskolc helyszínen.

 

Szakmai, érdekvédelmi szervezetként elmondhatjuk, hogy nem kis feladatot jelentett az első két, és a mostani kiállítás előkészítése, megszervezése sem, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a munka a tisztségviselőktől egész embert kíván és mi elsősorban orvosok vagyunk, és sok más mellett az orvosi kamara tisztségviselői.

Ez alkalommal köszönték meg az orvosi kamara területi szervezetének elnöksége nevében Dr. Székely Annamária titkár asszony munkáját.

Köszönettel tartoznak a kiállítás rendezéséért:

  • Máger Ágnes Nívódíjas, miskolci Múzsa Díjas festőművésznek
  • a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria intézményvezetőjének, Kákóczki András művészettörténésznek, valamint munkatársainak
  • köszönet illeti a Magyar Orvosi Kamara Országos szervezetét, amely anyagi támogatást nyújt a megnyitó lebonyolításához
  • területi szervezetünk elnökségének, aki a kezdeményezést felkarolta
  • az itt fellépő 2 kollégának, dr. Hortai Ritának és dr. Nagy Gézának
  • végül megköszönöm a kamarai dolgozók munkáját is. A feladatok gazdája: Tóth Józsefné volt.

 

Akik a nyitáskor nem tudtak eljönni,  a kiállítás 2018. április 26-tól május 27-ig (hétfő kivételével) 9.00 – 17.00 óra között látogatható.Szeretettel várnak minden érdeklődőt.