A Kresz táblák és a vasrudak városa – miből mennyit és kitől kapjuk a pénzünkért
Ez  Miskolcon a Derkovits utcában látható. Hátha segít valaki megfejteni. Még csak ötven éve van jogosítványom.

Szerintem ilyen tábla nincs nem létezik. A fenti se meg a lenti se.

Mivel az utóbbi egy évben teljes kényszerűségből beleástam magam a közlekedési szabályok tanulmányozásába értelmezésébe rá jöttem, Miskolc a táblák és a korlátok városa. Vannak utcák ahol száz méteren belül akár harmincat is kiraknak. Persze ezeknél nincs az a járművezető aki valamennyit képes agyilag befogadni és értelmezni egy ilyen rövid szakaszon. Ezért is a korszerű autókban már van olyan, hogy a műszerfalon megjelennek a kitett táblák piktogramjai. Ha ráférnek. Azon is töprengtem, hogy minek ez a sok közlekedési tábla, jobb e ettől a forgalmi rend vagy esetleg van ebben valami rejtett biznisz.

Például jó lenne tudni – ha valaki konkrétan elárulná – egy ember vagy egy szakmai bizottság dönt e a táblák kihelyezéséről.  A magam részéről az utóbbira voksolnék. Arra is kíváncsi lennék, elvégre ötven évig ilyen világban forogtam, arról írtam ami az embereket érdekli  – hogy egy évben mennyi új tábla kerül ki a belvárosi utcákba. Mennyibe kerül egy tábla és honnan rendelik.  Az interneten nézegettem a gyártókat és az emődit láttam a legközelebbinek. Ezt a céget onnan ismerem, hogy a kerek születésnapokra mondjuk az ötvenesekre és a hatvanasokra tőlük vásárolok ilyen ajándékot. Ez most a menő. Sajnos egyetlen gyártó üzemet se értem el, de nem is baj. Előre tudom ezek privát cégek és a jól felfogott üzleti érdekeik miatt jogosan nem szolgálnak adatokkal. Viszont ha valamit közpénzből vásárolunk  akkor talán mindannyian  megtudhatjuk honnan és mennyiért és mennyit kapunk egy évben. S még az se hátrány ha tisztában vagyunk azzal, hogy a megrendelő és a szállító cég között semmilyen kétes kapcsolat nem létezik. Még akkor is ha ilyen badarságot még feltételezni se mernék.

Más ugyancsak ide tartozó téma.  Régóta tapasztalom, hogy bizonyos utcákban egymást érik a fekvő rendőrök. Mivel a miénkbe is elkelne egy két ilyen sebesség csillapító domborulat most csak a sárga irigység szól belőlem. Úgy hallottam, a helyi önkormányzati képviselő javasolhat ilyet , ha kérjük a Derkovits utcába. Arra is emlékszem, hogy ezt már a szocialista érában is ugyan úgy szerettük volna mint a mostaniban. Ám a sajnos a mi utcánkban egyszerű emberek laknak, egyetlen potentát sincs akinek a szavára megkaphatnánk.