Sütemény-webáruházzal szemben intézkedett  a Nébih- elcsúsztak a próbavásárláson – felnyomták őket

Lakossági bejelentés alapján végzett próbavásárlást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy házi cukrászsüteményeket is hirdető internetes oldalon. Az elsősorban gyermekeknek szánt tortában a Nébih laboratóriuma határérték feletti, csak külön figyelmeztetéssel felhasználható színezéktartalmat mutatott ki. Jellemző volt, hogy a weboldal „házi cukrászai” nem rendelkeztek képesítéssel és engedéllyel. A honlapot üzemeltető vállalkozás – a hatósággal egyeztetve – azonnali hatállyal beszüntette a jogsértő tevékenységet, a többszörös szabályszegés miatt azonban így is jelentős, csaknem 1 millió forint bírságot kapott.

Engedély nélkül, megfelelő képesítés, azaz szakismeret, valamint technológiai háttér hiányában készült termékekre hívták fel a Nébih szakembereinek figyelmét egy lakossági bejelentés során. A házi készítésű süteményeket is hirdető internetes oldal tevékenységét próbavásárlással ellenőrizte a hatóság. A weboldal üzemeltetője többek között háziasszonyokkal állapodott meg, akik ellenőrizetlen körülmények között, a szakmai és élelmiszerbiztonsági szabályok ismerete, illetve betartása nélkül készítették a termékeket.

A próbavásárlás során rendelt előre csomagolt tortát, bár hűtve szállították, de azon semmilyen jelölés sem szerepelt. A készítője a termékhez nem csatolta a nyomon követhetőséget igazoló számlát, továbbá a vásárló nem kapott tájékoztatást a készítő nevéről, az előállítás helyéről, hiányzott a fogyaszthatósági idő, a tárolási feltételek, a pontos összetétel, az adalékanyag-tartalom és az allergén összetevők megjelölése is.

A Nébih laboratóriuma a tortából több azo-színezéket (azorubint (E122), narancssárgát FCF (E110), tartrazint (E102) és neukokcint (E124)) is kimutatott. A narancssárga színezék mennyisége ötszörösen túllépte a megengedett határértéket. Ezeknek az élelmiszer-színezékeknek a felhasználása szigorú szabályokhoz, határértékekhez kötött. Használatukról a vásárlókat kötelező tájékoztatni, mivel az érzékeny embereknél allergiás reakciót válthatnak ki, és előírás „a gyermekek tevékenységére és figyelmére káros hatást gyakorolhat” figyelmezető mondat feltüntetése is.

A weboldal „házi cukrászai” nem rendelkeztek képesítéssel, a hatóság által előírt külön engedéllyel, továbbá tevékenységükről nem tettek bejelentést az illetékes önkormányzatoknál. A honlap üzemeltetője elismerte az eljárás során feltárt hiányosságokat, és az illegálisnak számító tevékenységet azonnal megszüntette, a többszörös szabályszegés miatt azonban így is jelentős, csaknem 1 millió forint bírságot kapott.

A Nébih ismételten felhívja a vásárlók figyelmét az engedély nélkül végzett élelmiszer-előállítás és forgalmazás élelmiszerbiztonsági kockázataira. Kiváltképp a kisgyermekeknek szánt termékeknél fontos a körültekintés, a tudatos vásárlói magatartás, a termék származásának és jelölésének megismerése, valamint az, hogy ismeretlen élelmiszert ne vásároljunk.

Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán.