Immár második Olvasóm jelezte, hogy nem tudja nézni a portálomat. Szerintük vírusos támadás érte. Hadd bohóckodjak – aki nem látja írjon – jó duma. Egyébként nem csodálkoznék ha akadna valaki vagy akadnának valakik akik nem szívesen vennék ha most feltennék egy hivatalos bejelentést. Tehát van az a pénz amennyit valakinek megéri, hogy illegálisan blokkolja a portálomat. Persze ez csak ideig óráig mehet, a régió legjobb rendszergazdája ügyel a biztonságra. Ha el akarja zárni a forrást akkor ide már cirkáló rakéta kell. Ez Bagdadban is bevált már. Tehát akik most nélkülözik az oldalaimat legyenek türelemmel, egyelőre nem sokat vesztettek. Annyit elárulhatok, hogy a miskolci belvárosban sétálva találkoztam egy fiatalemberrel. Egyenruhában volt. Nem csak megszólalásig hanem azon túl is a Szomszédnéni produkciós iroda egy fellépőjére hajazott. Elmondta, nem én vagyok az első akinek ez feltűnt. Tud a hasonlóságról. Elsőre azt hittem valamilyen rejtett kamerás felvétel zajlik a villanyrendőrnél. Ám nem. Most azon mesterkedek, hogy az állítólagos ikreket összehozzam. Fergeteges bulinak ígérkezik.
Szántó István
Related article
Előtte és utána – csendélet a miskolci zsinagógában – egyszer csak megújulnak a padok is – segített a Bethlen alapítvány
Talán alig több mint másfélszáz éves Miskolc egyetlen megmaradt zsinagógája. A második világháborút csaknem épségben vészelte át nem úgy, mint a Palóczi...
Most jegyezze meg – augusztus negyedikén Tunki fesztivál Hercegkúton – itt találkoznak a Kárpát medence német sváb közösségei – főzőverseny lesz, erre a várják a kóstolókat
Most tessék beírni a naptárba – az idén pontosan augusztus negyedikén, szombaton lesz a Hercegkúti falunap. A Tunki fesztivál. Az idén erre a...
Működik a mesterek szolidaritási rendszere – elromlott vackeráj – nincs meleg víz – a körtelefon összeért – a Junkers nem hibás
Ma olyan hangos bemondós napom van. Keresek , kutatok, s intézkedek. Hátha akad segítség. Bár kezdem érzékelni a nyugati kultúrát. Azt a pazarlót,...
Elgurult a gyógyszerem – sírnak a trafikosok -lopják a dohánylaput -van e még Pénzügyőr cigaretta?
Nem tagadom hatással volt rám a trafikmutyis kampány. Kezdem elhinni, sok volt itt az átgondolatlan kapkodás, a gyors döntéseknek ez a vége. Sosem...
Kastélyszálló Hernádvécsén, oázis ami megállíthatja a sivatagosodást
Kötődök, anyai ágon Hernádvécséhez. Örömmel fedeztem fel, hogy egy csodálatos kastélyszálló nyílt a községben. Hogy miként valósulhatott meg az a csoda, dr. Takács...
Lejtmérés a múlt századból – éppen velem egyidős – mi célt szolgálhatott – vagy szerencseszámok
Mostanában próbálom felfedezni a városomat. Gyalogos kakukként. Olyan napi hat kilométer húzok le, s ezt az okos telefonom programja is rögzíti. Közben fotózok....
Megalakult az országgyűlés – összeült a parlament
A legnagyobb frakció, a kormányzópárt immár hagyományosan gyalogosan vonult be ma az alakuló ülésre. Előtte elkészült a közös fotó, ami fent látható. Ez...
Jó reggelt Magyarország – a D vitamin és a csukamáj-olaj – az e heti felfedezés
Adjon Isten – később világosodik – hamarabb sötétedik. Fogyóban a természetes D vitamin készletünk. A legújabb felfedezés szerint -egyébként minden héten van egy...
Nekem a Balaton a Riviéra – szívem csücske a magyar tenger – akit a reggeli tavi illat megcsapott
Nekem tényleg a Balaton Riviéra. Tinédzserként csaknem tíz esztendeig minden nyaramat ott dolgoztam végig. Pincérként, csónakosként, mentősként, könyvtárosként, vagy amire éppen szükség volt,...
„Röstellném, ha teljesíthetetlent ígérnék” – új idő, új szemlélet híve Barkai László polgármester jelölt
Tősgyökeres miskolci, és neve sem cseng ismeretlenül a városban. Dr. Barkai László professzor, gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász, egyetemi tanár. Alig egy hónapja pedig Miskolc egyik...
ITT VAN ITTHON – ÚJRA LESZ KOCSONYAFESZTIVÁL MISKOLCON!- Rózsa Edit győzelme – mi lesz jövőre
A Miskolci Kocsonyafesztivál részleteiről, a rendezvény időpontjáról sajtótájékoztatón számolt be Veres Pál polgármester és Rózsa Edit tulajdonos-alapító, a Miskolci Kocsonya védjegy licenctulajdonosa...
Jelentem, nemcsak a vízen járás megy – a CB rádiókat én hoztam be Magyarországra – falat kellett törni a frekvenciagazdálkodásnál
Egy barátom portálján meggyanúsítottak, hogy bizonyára vizen is tudok járni. Mindenkit megnyugtatok, ez is megy. Angliába hajóval mentem míg a Balatonon csak csónakkal...
Egy kemiping kerékpár – teljesen újszerű – baráti áron idegeneknek – csak most csak annak aki megveszi
Tutira új kemping kerékpár, polimobil. Alkalmi vétel, új gumikkal max. 15 ezer forint, azonnal elvihető Miskolc, Derkovits utca 11. 20 2192391 – ha...
Jön a következő könyvem – Miskolcról a negyedik – kiadja az AB OVO – már is előjegyezhető
Az ecetfák városa, A vasgyári medvetánc és a Toronymagasan után itt a negyedik könyvem – a Kastélyos látomás. Időközben persze kijött még a...
Csak lesz villanyrendőr – azért is – vasárnap gyűjtés a régiség vásárban
Megtorpantunk – erre mondják gyenge kezdés után erős visszaesés. Még se adjuk fel. Lesz villanyrendőr. Gyűlik a pénz, nem panaszkodhatok, igyekeztünk a szabályokat...
A megunt epedások – ha Elemér bácsi látná – a restaurátor művész
Valamikor régen amikor még az antik bútorokra vadásztam sokáig kerestem egy aranykezű kárpitos mestert. Nehezen de megleltem – Vaktor Elemér műhelye a miskolci...
Az izraeli Rafael rendszerét választották a brit harckocsik védelmére
Merkava tank a “széldzseki” rendszerrel gyakorlatozás közben, 2007 – Fotó: IDF / Wikipedia A brit hadsereg az izraeli Rafael hadipari vállalat Trophy (מעיל...
Bajnai Gordon ma Miskolcon – a jelöltcsere elmaradt – Nagy Korsa Judit és dr. Varga László az indulók
A hírek szerint ma délután Bajnai Gordon Miskolcon van. Ez ma pénteket jelent. Így is történt – a sajttájon jelen volt Gúr Nándor,...