Nem is tudom mennyi találkozónk volt már. Kezdtük az Alabárdosban majd a Régipostában és legutóbb a Végállomás étteremben vagy talán az avasi szállodában jöttünk össze. Talán egyet kihagytam. Itt az ideje a következőnek. Az az egyetlen fekete fehér most került elő. Éppen határvadászok vagyunk a soproni kirándulás alkalmával. A két katona bűszkén pózol velünk. Mögöttünk Ausztria. Csak egy ugrás lett volna a szabadság.. s mi maradtunk – noha tudtuk, hogy a Kalacsnyikovhoz már nem kaptak éles lőszert. A képen rajtam kivül Honos Tibor és Bencs István
Szántó István
Related article
Jó, ha van egy hivatalos bumázska, ahogyan az oroszok mondják – a Best of fenntartja az ajánlását, de önmérsékletet kér – nem konkurálnak a tömegközlekedéssel – a ténylegesen rászorulókon segítenének
Kákoczki Zsolt a Best of taxi vezetője jelezte tegnap, hogy ebben a rendkivüli helyzetben a maguk módján segítenek az egészségügyben dolgozókon. A 4s...
Kell, nem kell mennyit adna ezekért – hoci nesze , s viheti – licitár 300 forinttól
Hívjon 20 2192391 vagy 30 200 9976 ...
Jobb a gumis – kerülöm a nyaktekerészeti díszt -nem volt kitől ellesnem a fortélyt
A héten is megírtam a szokásos búsongómat. Ami a csütörtöki Északban szokott megjelenni. Nos, ebben – ennyit elárulhatok – szerepel egy gumis nyakkendő...
A Puli az űrbe megy – magyar terelő kutyus a holdon
A Puli csapatának a holdjáró fejlesztése és Holdra juttatása – vagyis a Google Lunar XPRIZE sikeres teljesítése – csupán az egyik célja....
Lukács Sándor Kossuth díjas – gratulálunk – Kerényi László fotója
Közismert, hogy kedvenc színészünk Lukács Sándor büszke miskolci gyökereire. Nem fenyegetésként mondom, beígértem, hogy Kerényi László barátom archívumából kimazsolázom a legjobb képeket és...
Britz néni csak elutazott – megjelent a Miskolci Naplóban – a múlt heti visszaemlékezés csak online olvasható : A szénszünettel kezdtük a betűvetést
Reggelenként Britz néninél kezdtem a szomszédolást. Törékeny, madárcsontú, sötét kendős néni volt. Számomra ő jelentette a nagyit, mert szüleim felmenői, rokonsága nem élte...
Gyors leltár – ez az év nem az enyém volt – kinek dukál az Aranytoll – összefutottam az amerikai külügyminiszterrel – már csak órák vannak hátra
Ilyen tájt szokás leltározni. Bár még van néhány óra szilveszter éjfélig de akár már most összegezhetem, számomra 2015 nem tartozik a jól sikerült...
Találkozás a halállal – megjelent a Miskolci Naplóban – apám utolsó képe, ami egy Pajtás géppel készült
Vasárnaponként apámhoz járunk az avasi temetőbe. Fagyban, hóban, kánikulában, sietősen, kettesével vesszük a dombra vezető, rogyadozó lépcsőket. Anyám képtelen elszakadni tőle. Kora reggel...
Nepperek, csalók reszkessetek – itt van a CARVERTICAL – minden autó sorsa nyomon követhető – az úgy éljen a Lajos korszaknak vége – olcsón nyomozhat, kiváncsiskodhat
Az első autóm egy szürke Trabant volt. Rendszáma IC-11-75, sosem felejtem el. Ez a kocsi húsz esztendősen olyan öröm, élmény volt számomra, hogy...
Az első miskolci naftatár – megjelent a Miskolci Naplóban – az ötvenes évek elején az ÁFOR lenyúlta ezt is
A város első professzionális üzemanyagkútja a Búza tér szügyében alakul ki. Egy töltőfejes, kézi hajtású szivattyúval. Édesapámmal legalább hetente egyszer járunk oda tankolni....
Ez lett a Ganzból – jó lesz kínaiul is tanulni – ahol a motorvonatok készültek
Tetszett nekem Putyin állítólagos mondása – tanuljatok oroszul ha nem akartok beolvadni az arab népek tengerébe. Ne tessék háborogni semmi önző nacionalizmus nem...
KÍSÉRT A CSABAI KAPUI HÁZ SZELLEME – megjelent a MINAP – ban
“Mostanában a tovatűnt neonreklám alatt csak valami tájékoztatás látható. A bolt üres, berácsozva, s azt hiszem az eddigi lagymatag működésük következményeként elődeik sorsára...
Múltidéző képek – volt kollégák fotóiból válogattam – amikor még volt gombavizsgáló, – amikor még kirepült a kismadár – s hóvirágot is kinálhattak
Sikerült megmentenem volt kollégáim sikerültebb képeit. Nagy tehetségű fotóriporterekkel dolgozhattam. Szabados Gyuri Bácsi, Laczó József, Ágotha Tibor, Szatmári László, Farkas Maya, Solymosi László,...
A celluloid vége – ezt is én írtam – lezárul egy korszak – mentsük a menthetőt a lemezre
Még, hogy az időt nem lehet megállítani! Még ki is lehet merevíteni. Alig tízesztendősen kapom az első fotómasinámat. Sárgás disznóbőrtokkal, filmmel együtt pontosan...
Páva Mária művésznő halálára
Idén nyáron hunyt el Kővári Istvánné Páva Mária aki több vidéki színházban játszott és sok magyar filmben is szerepet kapott. Férje mellett nyugszik...
Fekete gyémánt utalványra – megjelent a Miskolci Naplóban – mégsem lettem tiszteletbeli vájár
Úgy, ahogyan a kalkulátorokban most javasolják, precízen leolvastam a villany- és gázórát. Előszedtem az utóbbi hónapok nyugtáit, végignyálaztam a számomra érthetetlen szám- és...
Miskolc Filmklub 2019 szeptember – 2020 április -Ingyenes filmvetítések minden hónap első hétvégéjén
Sport tematikájú filmek szeptember 13-14. 20:00 Helyszín: Miskolc, Szinva terasz szeptember 13.: Reel Rock Film Tour (dokumentumfilmes összeállítás, 119...
Megelevenedő sztorik Miskolcról, miskolciaknak-vendégünk előadás előtt egy pohár borra!
Miskolcnak számos már lejegyzett ,és szóbeszéd útján is terjedő története, legendája van. A „Háttérsztorik”-ban most megelevenednek,a ” TTH színpad,Harsányi Attila és...