– Példát szeretnénk mutatni abban, hogy az onkológiai ellátásnak része az életvégi ellátást nyújtó hospice szolgálat is: nem engedhetjük el a kezét a daganatos betegeinknek akkor sem, ha a küzdelem ellenére a betegség látszik felülkerekedni – fogalmazott prof. dr. Bodoky György, a Dél-pesti Centrumkórház onkológiai centrumának vezető főorvosa, a Szent László Hospice Alapítvány kuratóriumi tagja a hospice részlegen szervezett ünnepségen.

Bodoky György hangsúlyozta: a kórház vezetőségének támogatásával vált lehetővé, hogy a korábban az onkológiai osztálynak helyt adó pavilont felújítsák és oda költözhessen a hospice részleg, a hivatalos átadást 2018. márciusban tartották. Ezenfelül viszont nagyon sok támogató fogott össze azért, hogy az új helyszínen európai körülmények, barátságos, az emberi méltóságot megőrizni segítő környezet fogadja az életük utolsó szakaszában járó betegeket.

A professzor köszönetet mondott mindenkinek, aki az épület renoválásában, festésében, a helyiségek bebútorozásában, dekorálásában, az épület körüli park kialakításában részt vállalt. A főorvos kiemelte az ápolók munkáját is, akik napról-napra, éjszakáról-éjszakára elkötelezetten vállalják nemcsak a testi gondozását, hanem a lelki-érzelmi támogatását is a betegeknek, s a családok mellett állnak ebben a mindenki számára nehéz élethelyzetben.

A rendezvényen a Latte Maffiato együttes tagjai zenéltek, a köszöntők után pedig be lehetett járni az új épületet. A Napút Műhely festői tárlatvezetésen mutatták be azokat az alkotásokat, amelyekkel hozzájárultak a hospice részleg egyedi hangulatának kialakításához.

További információk: www.laszlohospice.hu