
Szántó István
Related article
Közlemény – Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított elismerésekre történő javaslattétel
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, az általa létrehozott Kuratórium javaslatai alapján, Miskolc Város Napja (május 11.) alkalmából hagyományosan kitüntetéseket, díjakat adományoz. Csatolmányok...
Terjed az AIDS – az élre törtünk – vezetünk ötven százalékkal
Három napja jelent meg az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) jelentése az AIDS helyzetről Európában. A számok riasztóak Magyarországot illetően. A HIV...
A HALÉP már gőzerővel dolgozik – nekünk is lesz világhálónk, igazi – szünetmentes….
Hála jó égnek, meghallgathatott a magasságos telekom. Évek óta panaszkodom az internetes kapcsolatra. Persze nem csak én, mindenki az utcánkban, akik elkötelezték magukat...
Van e még nudista strand a Mályi vagy a Nyéki tónál – német ismerőseim kérdezték
Mivel nem járok arra, sőt azt se tudtam, hogy van ilyen – telefonos segítséget kérek. Akik meg emlékeznek rá milyen is volt ,...
Nyomoz az adóhatóság az MSZP zavaros pénzügyeivel kapcsolatban –
Az adóhatóság indíthat eljárást az MSZP homályos pénzügyeivel kapcsolatos feljelentés nyomán – értesült a Magyar Nemzet. A szocialisták mindeközben egy hónapra kitiltották sajtótájékoztatóikról...
Kinéz egy becsületsértési per – reggeli riasztás – mit szólnék hozzá – a MÚOSZ válság gyűrűzik
Mivel reggel kaptam egy kérdést, hogy mit szólnék egy becsületsértési perhez, elgondolkodtam. Megér e ez a szövetség nekem annyit, hogy a bíróságra járjak,...
Újraindulnak a kéményseprő-sormunkák a társasházaknál
Ütemezetten végzi majd 2021-ben is az úgynevezett társasházi sormunkát a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve. Miskolcon január 1-jétől augusztus 31-ig előre...
Állj – péntek fél négy Mezőcsát közösségi ház – találkozó az Olvasókkal
Író Olvasó találkozó lesz a héten pénteken délután dél négytől Mezőcsáton a szépséges közösségi házban. Meghívtak, s remélem , hogy rajtam kívül aktív...
Beszámolt a rendőr főkapitány a megyei közgyűlésnek – kitüntették dr. Fazekas Csaba alezredest
Dr. Vereckei Csaba, r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány 2019. április 25-én számolt be a megyei közgyűlés előtt Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2018. évi közbiztonsági,...
Színválasztás három évre előre – Kerényi László mesterfotóival – a miskolci Homoki trió
Mintha ma lett volna, rekordidőt futottam a debreceni Merkúr telepen. A táv nem volt vészes ám egyszerre vagy húszan rajtoltunk a váróból...
SKILL LABOR – a műbeteg mindent túlél – rajtuk edzenek a leendő nővérek is – Kerényi László filmje
Gondolom elsőre senkinek se könnyű megcélozni a vénát. Mivel jómagam is rendszeresen járok szűrésre, s már csak megszokásból a kézfejből vetetem, a vért...
Meghívó Katyn-i megemlékezésre
Miskolc MJV Lengyel Önkormányzata szeretettel hívja Önt a Katyn-i áldozatok emlékére tartandó emlékmisére, majd az azt követő koszorúzásra 2018. április 23-án (hétfőn) 18.00...
A káderház szelleme – ezt is én írtam – ez az a hely ahol már semmi nem változik – kóstolja meg a túrós sztrapacskájukat
Bokarándító, törött, kőből rakott lépcső vezet a miskolci Csaba kapui kis ábécéhez. Szomszédságában hangulatos jó konyhájú, kis vendéglő parknak hátat mutató árnyas terasszal....
Gatya nélkül masíroztunk a hosszú asztal előtt – a szemközti házból lesték a sorozást – uniformis nélkül úsztam meg
Olyan ismerős a kép. Bár esetemben sokkal naturálisabb volt a szituáció. Még csak negyedikes gimnazista voltam amikor megkaptam a katonai behívót. Még örültem...
Gilisztások(k) – megjelent a Miskolci Naplóban -horrorisztikus látvány volt, ahogyan az erőre kapott giliszták kitüremkedtek a zsákokból, majd egymásba fonódva ellepték még a menynyezetet is
Elemiben, alsósok lehettünk, amikor rendszeres volt még a csoportos egészségügyi vizsgálat. Kellemetlen volt, hogy valami kanálfélével a szemünket is kiforgatták, majd következett a...
Hamis húsleves: titkos összetevőtől lesz olyan, mint az igazi
Getty Images A vegán húsleves, bár önmagában oximoronnak hangzik, mégis lehetséges. Az ízéért egy olyan összetevő felel, amire valószínűleg elsőre nem (de talán...
Jó futást, jó sportolást – drótszamarakkal kéretik kerülni a rekortánt
Miskolc szívében, sokak nagy örömére elkészült a Népkerti Futókör. A rekortán borítású pálya speciális felülete miatt nagyobb odafigyelést igényel a felhasználóktól is. Ezért...
Roki helyen terpeszkedik – amikor már nagy srác voltam – lehet lakkozni
Bevallom, hogy magam is óvóm az autómat. Nekem is volt ugyanilyen szürke Passatom és igyekeztem úgy parkolni, hogy rá ne verjék az ajtajukat....

