A Magyar Kórházszövetség idén lezajlott 30. kongresszusán az OGYÉI önálló standot állított fel, ahol várták a klinikai vizsgálatok iránt érdeklődő kórházvezetőket. A hatóság szakemberei felajánlották, hogy adott esetben a menedzsmentet saját intézményeikben is felkeresik, személyre szabott tanácsadással segítik azt, hogy élhessenek a klinikai vizsgálatok kínálta lehetőségekkel.

Nem véletlen, hogy 2018-ban az OGYÉI kiemelt figyelmet szentel a klinikai vizsgálatoknak. A hazai intézetek jelentős hányada ugyan jelenleg is sikeresen részt tud venni klinikai vizsgálatokban, ugyanakkor 2016 óta egész Európában – egy-egy kivételtől eltekintve – csökkenni kezdett mind az új kérelmek, mind a futó vizsgálatok száma. Néhány hasonló adottságú versenytárs (Lengyelország, Csehország) esetében kisebb mértékű a csökkenés, sőt, az új kérelmeknél a trend már megfordulni látszik.

Amint az OGYÉI közleményében rámutatott, összehangolt és tudatos lépések kellenek azért, hogy Magyarország megőrizze pozícióját, nyertese legyen a változásnak. A klinikai vizsgálat ugyanis egy lehetőség, amely révén számos érintett előnyökhöz juthat. A legfontosabb: a klinikai vizsgálatba bekapcsolódó betegeknél egy-egy fejlesztés alatt álló készítmény a gyógyíthatatlan vagy ritka betegségekben is reményt nyújthat.

A kórházak szakember-megtartó ereje nő, mivel a vizsgálat kivitelezéséért díjazás illeti meg a kórházat és a kutatásban dolgozókat is. A modern technológiák és innovatív terápiák megismerésével az orvosok új ismeretekre tehetnek szert, a jövő gyógyszereivel közvetlenül szerezhetnek tapasztalatokat. A klinikai vizsgálat sikeres, minőségi kivitelezése növeli az intézetnek és szakembergárdájának a megbecsültségét, ismertségét is. A klinikai vizsgálatok során elvégzett beavatkozások és felhasznált gyógyszerek eközben nem terhelik az állami egészségbiztosítási kasszát, mert a költségeket a gyártók, forgalmazók viselik.

Etikai alapszabály: csak olyan beteg vonható be, akinél a kezeléstől várható előnyök nagyobbak, mint a terápia által okozott kockázatok. Több száz oldalas nemzetközi dokumentáció, tudományos és etikai bizottságok engedélyezési eljárása előz meg minden klinikai vizsgálatot. Egy hatóanyag hozzáférhetőségét csak akkor terjesztik ki nagyobb betegkörre, ha egy korábbi fázisban, szűkebb körben bizonyítani tudták biztonságosságát és hatékonyságát, azaz hogy valószínűleg megéri az addigi terápiát felváltani vagy kiegészíteni az újjal.