ŐRIZETBEN A HEJŐBÁBAI TÁMADÓ    – friss rendőrségi hír
police

 

  1. 01. 21., h – 14:37

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Megfenyegetett, majd ki akart rabolni egy étel kiszállítással foglalkozó sofőrt Hejőbábán az a férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság G. Péter 45 éves miskolci lakossal szemben. A gyanúsított 2019. január 19-én, 21 óra körül Hejőbábán, a Hejő úton egy ételt kiszállító autó elé állt, amire ráütött. A támadó ezt követően kinyitotta a jármű ajtaját és megtámadta a sofőrt, akitől pénzt követelt. A sértett elhajolt az ütés elől és az ajtókat magára tudta zárni. A sofőr menekülésközben megint szembekerült a támadójával, aki ekkor ráugrott az autóra és újra életveszélyesen megfenyegette áldozatát.

A bejelentést követően a rendőrök azonosították, majd 2019. január 20-án elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság az őrizetbe vett gyanúsítottal szemben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására.