Az antiszemitizmus semmilyen formája nem válhat politikai érdekből szalonképessé Európában

A jelenlegi kormány az egyetlen hiteles politikai erő ma

Magyarországon, amely kiáll a zsidó közösségek védelmében és fellép

az antiszemitizmus ellen – jelentette ki Takács Szabolcs Pozsonyban,

az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet konferenciáján. A

Miniszterelnökség államtitkára hangsúlyozta: bár Közép-Európában is

előfordulnak még – főként szóbeli – incidensek, ezek eltörpülnek az

egyre növekvő számú nyugat-európai zsidóellenes atrocitások mellett,

amelyek elválaszthatatlanok az iszlám hátterű migrációtól.

Takács Szabolcs kiemelte: már 2015-ben, a Nemzetközi Holokauszt

Emlékezet Szövetség elnökeként is tapasztalta a zsidóellenesség

fundamentalista bevándorlók miatti növekedését, amelyet gyakran a

radikális baloldali politikai erők cinkossága bátorít Európában. Az

államtitkár beszédében Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt

idézte, aki európai látogatása során úgy fogalmazott: “Vannak még

antiszemita mozgalmak. Ezek egy része hagyományos antiszemitizmus,

egy részük azonban az anarchista, baloldali antiszemitizmus új

elegye, amely kéz a kézben jár a radikális iszlámmal.” Az antiszemitizmus semmilyen formája nem válhat politikai érdekből szalonképessé Európában Sajnos Magyarország sem tekinthető kivételnek a bevándorláspárti baloldal és az antiszemita politikai szereplők közötti szövetségek új trendje alól – fogalmazott Takács. Hozzátette: a migrációt támogató magyarországi balliberális ellenzék a közelmúltban összefogott azzal a párttal, amely tele van antiszemita, náci gondolatokkal és szereplőkkel és amelynek elnöke a Parlament zsidó tagjainak listázását követelte, és amelynek egy másik vezetője a közelmúltban egy zsidó nő orrának betörésével büszkélkedett. A magyar kormány ezzel szemben kiemelten védendő értéknek tekinti a zsidók és a keresztények békés együttélését Magyarországon, zérótoleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, bevezette a Holokauszt emléknapot és számos törvényt alkotott, hogy fellépjen a zsidógyűlölet minden formája ellen – sorolta a politikus. Takács Szabolcs emlékeztetett: az uniós állam- és kormányfők tavaly december 21-én elfogadott nyilatkozata a magyar miniszterelnök kezdeményezésére kifejezetten a zsidó közösségek és intézmények védelmére szólít fel, a magyar kormány pedig évi több mint 500 millió forinttal támogatja az európai antiszemitizmus monitorozására létrehozott Tett és Védelem Ligát. A zsidóság teljes biztonságban élhet Magyarországon és mindig számíthat a kormány támogatására és védelmére – zárta felszólalását az államtitkár.