
Szántó István
Related article
Selyemrét névadója – miként lett a villanytelepi grundból fürdő – jön a sokszögeszterga
Ez lenne a budapesti belvárosi óriáskerék. Van olyan nagy mint a bécsi práterbéli. Nos erről jutott eszembe a sláger, egyszer lent egyszer fent...
Kelepcében a miskolci Szinva parkban – automata toalett, ahol a hölgy rosszul választott – mellé nyomott egy gombbal
Van, amikor az embert a biológiai szükségletei kapkodásra késztetik. Ám ilyenkor még az ég is összeesküdik ellenünk. Jómagam is így jártam a miskolci...
Megjelent a Regiokalauz – Miskolc és járás – tele hasznos információkkal és a látnivalók listájával
Mint minden ilyen színes nyomtatványt ami a régiónkban megjelenik azonnal átlapozom. Szakmai szemmel , elsőre azt kell mondanom, hogy praktikus hézagpotló fűzet. Írigylem...
Élénk érdeklődés a Miskolc Holding tagvállalatainak vezetői pozícióira – tippelhetünk, kik maradnak kik mennek
Több mint 100 pályázat érkezett – a miskolci holding által meghirdetett vezető állásokra. Mint előre jelezték az új vezetés...
Villám csapott a rádióamatőr átjátszó állomásba -beszámoló a 2014. 07. 31-én történt kis-kőháti villámkárokról
Július 31-én éjjel 2 óra körül villámcsapás érte a kis-kőháti tornyot. Az alábbi képes beszámoló ugyan nem adja teljesen vissza az ott látottakat,...
Keressük az aranykoronát – jutalom a nyomravezetőnek
Megvételre keressük ennek a Ferencz József aranykoronának a párját. Aki látott hasonlót és eladásra kínálták neki jelezze a 202192391-es mobilszámon. Darabonként értéke cirka...
A szendvicsember sorsa – Dollárpapa is így kezdte – neki is járna egy jó meló
A miskolci főutcán gyakran látni szendvicsembert. Aki nem tudná mi ez, egy alkalmi munkás, aki elől, hátul magán cipel egy egy reklámtáblát. Ha...
Transkirchen után Debrecen – rühellik az idegeneket – menekülttábor a város szélén
Ma , csütörtökön utazós napom volt – így a frissítés nem volt elég hatékony. Ám örömmel fedeztem fel, hogy a facén már 313...
A sors keze belejátszik – repüljünk vagy mégse – biztonságos e nagy kék égi országút
Zuhanó repülőn nincsenek ateisták. Régi mondás ilyet magamtól aligha tudnék kitalálni. A német gép katasztrófája csak megerősítette bennem a régóta meglévő ódzkodást a...
Rengeteg be nem vetett fegyvert hagytak a terroristák Izraelben
Több mint háromezer be nem vetett fegyvert találtak a Hamasz terroristáinak nyomában az izraeli katonák – közölte az izraeli hadsereg szerdán. Páncéltörő rakétákat,...
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és a magyar ügyészség az eddigi kiváló együttműködését munkamegállapodás formájában rögzítette- A mostanáig a közös érdekek és célok alapján történt munka kereteit ezentúl a munkamegállapodás formálisan is biztosítja
A megállapodás előzményeként, 2020. január 31-én Dr. Polt Péter legfőbb ügyész hivatalában fogadta az OLAF főigazgatóját, Ville Itälä-t. A találkozón a felek megerősítették,...
Filmvetítés a Föld Napja alkalmából
A Föld Napja alkalmából 2022. április 22-én 16:00-tól a CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Mozitermében a Vad...
Mancsot ellepték a megemlékezés mécsesei
Mancs mentőkutya Miskolc belvárosi szobra körül állandón vannak virágok és mécsesek. Furcsa, de érthető az emberek ragaszkodása, szeretete a Spider mentőcsapat legendás ebéhez....
Az ország legnagyobb karácsonyfájává alakul át az Avasi kilátó
Különleges helyzetekben különleges megoldásokra van szükség ahhoz, hogy mindennapi életünkből ne tűnjenek el nyomtalanul legalább azok az apró, hétköznapi örömök, amelyek...
Egyesületi elismerések
Az Országos Erdészeti Egyesület 154. Vándorgyűlését Egerben rendezték meg. Ennek részeként a hagyományos Ünnepi Közgyűlésen szakmai elismeréseket adtak át. Az...
Három vidéki város élén történt őrségváltás – dr. Kiss Attila vezérőrnagy, megyei főkapitány új kapitányságvezetőket nevezett ki
Dr. Kiss Attila, az új megyei rendőrfőkapitány három megyénkbeli városban, Miskolcon, Edelényben és Tiszaújvárosban látta szükségesnek új kapitányságvezető kinevezését. Beszámoltunk már róla, hogy...
Amikor még órákat osztogattam – elhiszik e, hogy valódi amivel pöffeszkedsz
Vonzódom az órákhoz. Már nem annyira mint régen, de ma is megbámulom a szépeket. Valamikor a rendszerváltás után amúgy mellékesen dolgoztam Julius Forstingernek...
Mister Mészáros László Las Vegasban tarolt – új világcsúccsal lett aranyérmes
Az Amerikai Olympia Weekend meghívásos fekve nyomó versenyén új világrekorddal lett aranyérmes ...
Sikeres teszten esett át a Nyíl 3 ballisztikus rakétarendszer
A Nyíl 3 rakétavédelmi rendszer tesztelése Alaszkában 2019. július fotó: Youtube-képernyőfotó ujkelet.live A Védelmi Minisztérium kedden közölte, sikeresen tesztelte a Nyíl 3 ballisztikus...