A Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület közleménye- szemlélet erősítés

 

Budapest, 2019. február 21., csütörtök (OS)

– Ma kiosztották az “Év fogyasztóvédelmi referense 2018” díjakat. A Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület (FORE) által szervezett díjátadó ünnepségen Keszthelyi Nikoletta az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárától a Takko Fashion., az Auchan Magyarország, az E.On Ügyfélszolgálat., a Praktiker Magyarország és a Szentkirályi-Kékkúti fogyasztóvédelmi referense vehette át az elismerést.

 

A tavalyi év sikerét követően a Benczúr Ház Dísztermében ma ismét

kiosztásra került az “Év Fogyasztóvédelmi Referense” díj. Az immár

hagyományossá vált díj annak az elismerése, hogy a nyertes pályázók

és az őket foglalkoztató vállalkozások a kötelező törvényi minimum

teljesítésén túlmutatóan a fogyasztóvédelmi szemlélet erősítését, a

fogyasztóbarát vállalati kultúra megjelenítését is teljesítik. Ez

egyaránt sikert jelent a fogyasztóvédelmi referensnek, a

vállalkozásnak, a fogyasztónak és a fogyasztóvédelem egészének.

Gratulálunk az idei győzteseknek: Tóth Melindának (Takko Fashion

Kft), Albert Teréziának (Auchan Magyarország Kft.), Benedek-Nagy

Ritának (E.ON Ügyfélszolgálati Kft), Borsfay Szilviának (Praktiker

Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft) és Dr. Szabó Balázsnak

(Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft.).

A pályázat a Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap

támogatásával került meghirdetésre.

Az “Év Fogyasztóvédelmi Referense” díjról további információ a

www.fore.hu és a www.relevancia.hu oldalakon érhető el.

Kiadó: Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület