*Kilenc diófa!* – ez annyira megható – ezt nem én írtam

 

Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő,

kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit,

és elkezdünk társalogni. Hamar kiderült, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi

piacra. Kérdés nélkül mesélni kezdett:

 

– Gyermekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli

patakból, de egy még abban az évben kiszáradt, a többi gyökeret eresztett.

Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy

szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen

felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás

alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában…

 

– Teltek az évek. Nyugdíjas lettem. Egyedül maradtam és hazaköltöztem a

szülőfalumba. Nyugdíjam oly kevéske, ezért ősszel összeszedem a diót és

télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni,

két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a

kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam

venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most, ha ezt a

maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van

egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha

majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos el fog mondani érettem

egy-egy imádságot….

 

Az autó halad a tavaszi verőfényben… a néni elhallgatott, én is

hallgatok, némán vezetek.

 

Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszkető kezével egy

fél kilós zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd

mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a

drága nagytatámat, aki a diófákat ültette….

 

Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet

nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe

vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni

a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a

finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.

 

Járható út… Megyek és én is veszek tíz diófacsemetét!

( A címképen látható diófát unokám édesapja ültette amikor Norbert megszületett.)