A bőség zavara – fülke fűgőnyének takarásában – a tollat most is kikötözték

Ha még nem voksolt szaladjon gyorsan az urnákhoz. A kötelességtudó polgárok már korán reggel mise előtt vagy után, mintha misem történt volna éltek az állampolgári jogaikkal. Ha csak nem voltak eltiltva a közügyek gyakorlásától.

Különben jómagam a fülkében szembesültem a bőség zavarával. Hiszen az utóbbi hetekben mást se hallottam, mint, hogy összefogás, technikai , stratégiai egyezség, s lám mit látok.  Egyre nagyobb a szavazócédula.

Na mindegy késő este már csak okosabbak leszünk. Holnaptól meg már úgy is mondhatjuk mi is arra tippeltünk amelyik párt nyert. Utólag könnyű lesz már ezt is megválasztani.

Jut eszembe kevés volt az írószerszám a körzetünkben.  Korábban azt az egyet se fűzték madzagra ami a próbafülkében található. Most viszont vigyáztak rá, ne, hogy valaki elvigye emlékül.