Lóra termettünk – fórum Balogh Sándor lovardájában – Dallos Gyula miniszteri biztos:  a lovaglás nem egyszerűen sport, lelki, fizikai terápia is
Balról, Dallos Gyula miniszteri biztos, Némethi Lajos és Balogh Sándor a lovarda tulajdonosa
Dallos Gyula Magyarország örökös bajnoka
Balogh Sándor
Balról Kisgergely Zsolt Miskolc legkedveltebb és immár emblematikus cukrászdájának , fagylaltozójának tulajdonosa és neje.
A feladat, hogy lehetne az úszásoktatás után a helyi tanintézmények oktatási programjába a lovaglást is beilleszteni.

Regionális szakmai fórumot rendeztek a Kincsem Nemzeti Lovas programról pénteken délután a szirmabesenyői Balogh liget királyhegyi lovardájában. Némethi Lajos köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, polgármestereket és a tankerület vezetőit. Majd Dallos Gyula a Kincsem Nemzeti Lovas program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a magyar lovassport örökös bajnoka tartott egy bevezető előadást.

Dicsérte , méltatta Balogh Sándort a szép környezetben található lovarda tulajdonosának igyekezetét, hogy Ő az aki mindent megtesz ennek a nemzeti sport népszerűsítéséért. Ez az hely ahol a felnövekvő nemzedék megismerkedhet a lovaglás tudományával és örök barátságot köthet a hozzánk legközelebb álló négylábú állatokkal. Nem elhanyagolható szempont, hogy a lovaglás szeretete egyben gyógyító terápia is.  A ló és a lovas lovaglás közben átérezheti a köröttünk élő természet harmóniáját. Azt is tudni kell, hogy a lovaglás nem tartozik az olcsó sportok közé, tehát ahhoz minden fiatal aki kedvet érez ehhez szüksége van az állam támogatására is. S ugyanez elmondható a lovardák fenntartóira is ma még nem teljesen képesek üzleti alapon fenntartani ezeket a nélkülözhetetlen létesítményeket.  S nekik köszönhető, hogy fiataljaink, egyre nagyobb,s több sikereket érnek el a nemzetközi lovassport bajnokságokon. Kerényi László mester fotói