

Szántó István
Related article
Maszkot fel!
A koronavírus-járványnak már abban a szakaszában tartunk, amikor bárki és bárhol fertőzött lehet. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy nem csak...
LAZ főldgázas buszok Miskolcra – akár üzemet is építenek az ukránok -még osztrák töltőállomás is lenne
Bemutatkozott a közelmúltban Miskolcon egy ukrán gyártmányú LAZ autóbusz. Egy olyan gazdaságos üzemeltetésű kényelmes jármű amely földgázzal, energiatakarékosan, a környezetet nem szennyezve működik....
Blökinek kitették a szűrét – valaki még örömét leli benne – a konténer mögött búsul
Messziről hintalónak véltem, közelebbről meg egy igazi kutyának. Pedig csak egy plüss blöki, amelynek kitették a szűrét. Látszólag semmi komoly baja nincsen, ott...
A csodarabbi unokái üdvözlik a zarándoklatra érkezőket – Kerényi László fotói –
Ismét több ezren érkeztek a világ minden tájáról Bodrogkeresztúrba, Steiner Saje csodarabbi halálának évfordulójára. A vallásos zsidók százai imádkoznak egyszerre a rabbi sírjánál....
Buli volt – hetven lettem – darabos a sikertörténet – a sors kegyeltje – az élethez szerencse is kell
Drága édesanyám minden születésnapom hajnalán pontosan fél négykor felcsörgetett, rám telefonált, hogy minden jót kívánjon. Hosszú évtizedekig izgultam, hogy, ne feledjen el. Immár...
Piroska és a farkas – kulák e az orvgyilkos – tétel a vadászvizsgán a négylábúak megkülönböztetése
Esküszöm, őszintén megrendültem a svájci farkas tragédiáján. Szomorú, elkeserítő, hogy a szerencsétlen négylábú egy még számára teljesen ismeretlen nőstény párja miatt...
Szombaton a pénteki munkarend szerint tart nyitva a Miskolci városháza
Az ez évi augusztus 20-i állami ünnepet követő augusztus 21-i pénteki nap munkaszüneti nap volt. Ez a rendkívüli szabadnapot szükséges pótolni...
Mostantól elindulhatunk a Csodarabbik útján – Megnyílt a Mádi Rabbiház
Megnyílt a Csodarabbik útja nevet viselő, Észak-Magyarország zsidó örökségébe vezető zarándokút első állomása, a Mádi Rabbiház. Az avató ünnepséget megtisztelte Csepreghy Nándor parlamenti...
Miskolc új polgármester jelöltje – lemond e a jegyző vagy marad a posztján – Kriza Alakszai Zoltánt ajánlotta maga helyett
Fura helyzet állt elő Miskolcon nem sokkal az önkormányzati választások előtt. Kriza Ákos a jelenlegi polgármester betegségére való hivatkozással szinte az utolsó pillanatban...
Jobb az új mint a lestrapált olcsó – Fiat jegyek az új Ladán – már kapható, az utakon még nem láttam
Itt az új Lada. Olcsóbb mint a Dácia. Már 17 helyen kapható az országban. Ránézésre olyan Fiat jegyeket látok rajta. Ha sikerül egyet...
Az őscelebbel egy képen – Végh Csaba kolléga küldte – benne lesz a könyvben
Ha meggebedek se tudom , hogy hol készült ez a fotó. Végh Csaba kollégám halászta elő, s nagyon köszönöm neki. Gondolta, hogy mostanában...
Káros volt A Kísértés a médiahatóság szerint
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a TV2 A Kísértés című reality-jét elemző friss tanulmánya arra a megállapításra jutott, hogy a műsor olyan...
Kéjutazás csaknem félezer kilométeres sebességgel – alacsonyan repülő Bugati – kiakadt volna a trafi mutatója – pörgesse le, így kell ámokfutni
Mi tagadás nem egyszer kaptak el gyorshajtáson. Például a 40 és az 50 kilométeres sebesség túllépésén. Emlékszem valamikor nagyon régen még az első...
A rafinált Acer – az a lyuk nem az a nyílás – elnyelte a SIM kártyát – cselesek a Dél-Kínai gyártók
Acer – már leírni se szeretem ezt a Dél-Kínai márkanevet. Aki nem tudná számítógépeket, laptopokat és monitorokat gyártanak és itt Európában értékesítik. Meglehetősen...
„A miskolciak és nem a pártok választottak”- Veres Pál: nincs az a pártérdek, ami fontosabb Miskolcnál – megjelent a Miskolci Naplóban
Nem támogatja Veres Pál polgármestert, hanem saját jelöltet állít a jövő évi önkormányzati választásokon Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő személyében a DK – jelentette...
Hétfőig nem tudja szállítani az üzemanyagot a partnereinek a Mol
Csak saját szervezésű szállítással fogadnak be rendeléseket kedd 17 óra és vasárnap éjfél között. ...
Száloptikás kamerával leste a szomszéd lakás fürdőszobájában történteket -kukkolta a szomszédasszonyt
Az 1974-ben született keszthelyi férfi gyermekkora óta, lakókörnyezetéből ismeri a sértett nőt. A férfi 1998-ban jelentkezett be a testvére által használt keszthelyi...
Az izraeli rendőrfőnök szigorúbb szabályokat hirdetett az újságírók fogvatartására
ujkelet.live Az izraeli rendőrfőkapitány hétfőn bejelentette, hogy szigorúbb politikát alkalmaz az újságírók tisztek általi őrizetbe vételére és fogvatartására, amelyhez egy dandártábornok vagy annál...
Milliárdok rehabilitációra
Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke is aláírásával látta el azt az ünnepi dokumentumot, amelyet elhelyeztek a megyei kórház Gyermekrehabilitációs osztály...
Véleményezhető az EU „Jobs&Skills” Akcióterve
Magyarországról egyedül Miskolc vesz részt az Európai Unió 2016 májusában kezdődött új városfejlesztési menetrendjének kidolgozásában, amely most társadalmasítási szakaszába érkezett, így sokak véleményére...
Ezt már olvasta?
No Image