Tény, hogy amikor sikerült interjút készítenem Veres Pállal a Miskolc szíve egyesület polgármester jelöltjével rákérdeztem, miből finanszírozzák a kampányt. Világos egyértelmű volt a válasz, csak adományokra számíthatnak. Vannak tehetős szponzorok, akik érthető okokból nem akarnak szerepelni és nem tartanak igényt a nyilvánosságra. Egyébként bármennyire is próbálják lebecsülni az összefogás anyagi erejét, s egyesek ledegradálják a kalapozást, tudomásul kell venni ez a fajta támogatás része egy normális választásnak. Azok a perselybe hullajtott ötszáz forintosok és ezresek – mivel mindenkinek csak egy voksa – van értékesebb, mint a többmilliós közpénzből folyó kampány.
Erről jut eszembe, hogy mivel több, mint ötven éve firkálok sok érdekes választást éltem meg a médiában. Az elsőnél a szép emlékű, első számú pártfogóm a szakmában, Bekes Dezső igazgató, főszerkesztő a főnököm úgy döntött, minden pártnak ingyen biztosít lapfelületet. Reklámot és cikkeket. Mindketten a szocialista érában szocializálódtunk, így egyet értettem az előrelátásával. Ő is azt hitte, hogy ezzel majd bepedálozzuk magunkat a nyertes pártnak.
Közben az osztrák tulajdonú Észak-Magyarország degeszre kereste magát a politikai hirdetésekkel. Úgy, hogy előre fizetettek mindenkivel. Az ottani menedzsment már járatosabb volt a nyugati választási rendszerek gyakorlatában. Rafinériájában.A lényeg, hogy a gáláns bőkezűségünk nemcsak komoly vesztességet hozott, de a várva várt viszonzás is elmaradt. Akkor hallottam először, majd többször is, a hála nem valami politikai kategória. Erre mérget ihatnak.
Majd amikor átvettem a szerkesztőség irányítását a következő választásokra már olyan tarifarendszert dolgoztunk ki, amely bőven elviselte a kedvezményadást. Egy többpárti önkormányzati rendszerben esélyem se volt, hogy teljes áron, előrefizetéssel értékesítsük a reklámot. Hiába készítettünk választási kódexet, feleslegesen tárgyaltuk meg a pártok vezetőivel, mindannyian előjogokat vindikáltak maguknak. Vegyék a bátortalanságunkat gyengeségnek, jómagam a túlélési stratégiát láttam ebben is.
Hiszen tudtam, bárki is győzzön, a választás másnapján, mindenki számon kéri, jogosan, hogy melyik párt mennyiért hirdetett és mennyit fizetett. Ma már elárulhatom, hogy minden ciklusban politikai hirdetésekből legalább 15-20 milliós sosem rendezett számla maradt a nyakunkon. Ezek között szép számmal találhatunk olyanokat, amelyeknek már a nevükre se nagyon emlékszünk.
Ma már, mint pályán kívüli, sejtelmem sincs, hogy a nyomtatott sajtóban hogyan hirdetnek a pártok. Meglátásom szerint az online média viszont mindenütt tarol. A Veres Pál interjúm meglepően magas nézettséget produkált, s a visszajelzések szerint fokozott interaktivitást sikerült elérnem. Sok volt a visszajelzés, több ezren szóltak hozzá.
Még egyszer jelzem, hogy mint minden lében kanál ezt a fajta nyilvánosságot minden miskolci polgármester és önkormányzati képviselőnek felajánlom. Ez az ajánlatom a vidékieknek is. Aki nem tudná a portálomon a facebook kedvelések száma túllépte a háromezret. Aki ebben gürcöl, az tudja értékelni ezt a számot. Ráadásul hét közösségi portálon hatványozottam érvényesül a látogatottság.
Még egyszer mondom, mise előtt is végig viszik a perselyt. Tudjuk előre, aki nem akar fizetni, az elkésik. Nincs ebben a kalapozásban semmi kivetnivaló, igazából, ha rajtam múlna nyugati mintára semmi közpénzt, kormányzati támogatást nem engednék beszivárogtatni a kampányba. Nem véletlenül az amerikai elnökök mindig a tehetős emberek közül kerülnek ki, akik már előre megalapozták a családjuk jövőjét. Nem a választók adójára utaznak. Bár – s ez jó ötlet – a kampányuk során drága pénzért bárki részt vehet a jelöltek vacsorával egybekötött fogadásán.
Jó étvágyam van, ha előre tudom a menüt az összes polgármester jelölt estebédjére befizetnék…..
