Ha a mackó a bolt előtt ül akkor Péter nyitva van. S ha nyitva van akkor képtelen vagyok úgy elrobogni az új diósgyőri antikvárium, régiségbolt előtt, hogy ne álljak meg körülnézni. Bóklászni, Belesni, hátha van valami újdonság régiség, könyv, játék, műszaki kuriózum a közelmúltból. Most is így tettem.
Különben különös az emberfia gondolkodásmódja. Jó ideig úgy gyűjtögettünk mintha az öröklétre készülnénk. Szerelmesei leszünk a köröttünk lévő tárgyaknak, könyveket, kazetták raktározzunk, hogy ha időnk lesz mindent kiolvassuk, meghallgatjuk, megnézzük. Vannak képek amelyek a szívünkhöz nőnek, nippek amelyek valakire emlékeztetnek, s semmi kincsért meg nem válnánk ezektől.
Az utolsó fázis, amikor a már levelezésünket is rostáljuk. Rájövünk, az utánunk jövők mindezt egyszerű kacatnak, lomnak tekintik és a kukába hajítják. Mennyivel egyszerűbb ha még magunk szabadulunk meg mindattól amit egy életen át gyűjtögettünk. Ha dobra verjük egy pillanatig se fájdítsuk a szívünket. Csak adjuk oda annak aki még olyan örömét leli benne mint valaha mi . Mostanában sok olyan ereklye, rekvizitum került a birtokomba amelyeket elhunyt szeretteim, ismerőseim barátaim birtokoltak. Sokak szerint amikor olyan megfoghatatlanul furcsa rejtélyes mozgást, zajt észlelek magam körül az természetes. Halottaink ragaszkodnak az övékhez, úgy mint mi a miénkhez. S, hogy mi jobb nekik ha becsüljük, óvjuk a kedvenc tárgyaikat, használati eszközeiket vagy kihajítjuk azt most még nem tudhatjuk. Egy biztos egyszer nekünk is feltárul a másvilág. Ha van. Hát persze, hogy ne lenne. Ihaj csuhaj, sose halunk meg…..
