
Kerényi László drótpostája – amikor a miskolci aknatető rázendít – a környéken lakók kedvére

Az Intrum Iustitia feltérképezte a magyarok iskolakezdéssel kapcsolatos pénzügyi szokásait, aminek eredménye az alábbi sajtóközleményben található. Már csak két nap maradt a szünidőből,...
Mint Glen, az amerikai űrhajós mondta a holdraszálláskor, kis lépések nekünk, s óriásiak az emberiségnek. Bocsánat, a pontatlan idézetért, de a lényeget sejteni....
A képen látható zongora nem veszélyes hulladékl. Csak a miskolci tulajdonosa helyhiány miatt sűrgösen szabadulna tőle. Hogy milyen márkájú bösendorfer vagy páncéltőkés a...
Motorfűrészektől volt hangos a hétvégén Bábolna: itt rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjét. A megmérettetésre a regionális versenyek (Ásotthalom,...
Töprengtem írjam, ne írjam, végül is csak kikívánkozik belőlem. Ma délelőtt úgy fél tizenkettő tájban egy idős férfit láttam félrevonulni a Tapolcai Lidl...
A világra nyitott újságíró az utolsó leheletéig a hívatásának él. Az igazi, őszinte szakmaszeretet nem engedheti meg, hogy a politikai szekértáborok valamelyikének...
Palacsintaevésből jó vagyok.Otthon a normál méretűből hat a kezdő adagom. Elvégre ez könnyű takarmány, csak az utolsó adag laktató. Lekváros, kakaós, citromos túrós...
A kisközösségi rádió az FM 107,0 MHz-en sugárzott Miskolcon. Az FM1 Rádiót a médiaszolgáltatási jogosultsága lejárta miatt kapcsolták ki. A Facebookon előzetesen, még a...
Az egyéni vállalkozás mára nagy céggé nőtte ki magát. Elindultak a Siker Program második évén is. Ahogy nő cégük, úgy a felelősségük...
Nyilvános pályázat eredményeként Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere 2025. március 24. napján dr. Senviczki Erikát nevezte ki Miskolc város...
2022. 05. 11., sze – 14:23 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A baleset-megelőzés területén végzett munkájuk elismeréseként jutalmazták a Miskolci-, és az Edelényi Rendőrkapitányság...
Először a miskolci könyvvásárban majd a hétvégén, a Duna korzón dedikált a lányom. Szántó Rita, csaknem negyedszázadig a Déli Hírlap majd az Észak...
Úgy gondoltam, hogy Szabó Tünde Judit legújabb írását közzkinccsé teszem. Folyik a nyomozás, keressük a tanúkat, hát ha valaki emlékszik, hogy pontosan hol...
Az elmúlt évek bevált szokásait alkalmazzák a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkavállalói, miszerint a fűkaszálási munkálatokat a madarak költési időszaka után...
2023. 07. 25., k – 12:54 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Miskolci Rendőrkapitányság...
Az épületben ma már szerszámokat értékesítenek, de az üzemeltető cég tulajdonosa nem temette el a sokak számára fontos művelődési ház emlékét: egy...
Csontig lerágott téma a Kossuth szálló. Miskolc legpatinásabb épülete, szórakoztató centruma a rendszerváltás tipikus áldozata. A Hungarshotel lemészárlásával a szálloda befuccsolt. Ismerem minden...
Súlyos alvásszokások kialakulására figyelmeztet a tinédzserek körében a Magyar Alvás Szövetség. Míg a gyermekkori alvás szokásokat képesek a szülők kordában tartani, a felnőtt...