A Levesbe az adók 75 százalékával  Párt közleménye – ez nem volt valami elegáns húzás – pacalt tett Gül Baba kezére

Azt hittem, hogy minden pártot ismerek. S akkor egyszer csak itt vagyon a Levesbe az adók 75 százalékával nevezetű társulás. Az értelmetlen radikálisnak éppen nem titulálható személyek gyülekezete. Sosem tartottam úri dolognak mások vallási érzékenységét megsérteni, az európaiak minden történelmi felekezet szakrális szokásait tiszteletben tartják. Disznó hússal megszentségteleníteni Gül Baba emlékművét durva, otromba és mindannyiunkat lejárató húzás volt. Erdogan török elnök a világ egyik legmegosztóbb személyisége, de most nem megszállóként, hanem vendégként jött az országba. A biztonsága érdekében történő útlezárásokkal és a török delegáció elleni tüntetéssekkel alaposan megszívtuk a fővárosban. Ám ez se lehet mentség arra amit Ecsenyi áron elkövetett. Fogalmam sincs, hogy ezt milyen jogi eljárással lehet elítélni.  Egy biztos, az elkövetően ezért felelnie kell.

Pacalt vagy császárhúst – egyik sem kóser

Budapest, 2019. november 8., péntek (OS) – Ügyes húzással szabotálta Ecsenyi, hogy Erdogán legközelebb is Pestre jöjjön; disznóhússal szentségtelenítette meg a Gül Babá oszmán megszállási emlékművet.

 

Tegnap Erdogán látogatása után a Gül Baba oszmán megszállási

emlékművet disznóhússal dobta meg Ecsenyi Áron (az új nevén: Le az

Adók 75%-ával Párt elnöke), ugyanis Erdogán számára tisztátalannak

számító állat megszentségteleníti a Magyarország végzetét jelentő

helyet.

A demonstráció célja az volt, hogy egy ilyen véreskezű “nímand

despota ne csináljon többet sétáló Budapestet a fővárosunkból, ne

érezze zarándokhelynek se ő se senki más azt, ami számunkra egy

nagyon szomorú emlék.”.

*A piacpárti párt elnöke amúgy heves érzelmeket kavart a hazai

anarchokommunisták körében, akik nem sokkal előtte megtámadták

Ecsenyit. Az Erdogán látogatását biztosító rendőröknek kellett

szétválasztani őket.

Kép: https://www.facebook.com/aron.ecsenyi/posts/3290844467656537