Ugyan leggyakrabban 65 év felett derül ki a prosztatarák, ám 50 éves kortól számítani lehet a megjelenésére. A betegség általában lassan, több év alatt fejlődik ki, ezért van esély arra, hogy még idejében, gyógyítható állapotban felfedezzék. Amint Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke hangsúlyozza, az 50. életévet követően rutinná kellene válnia a férfiak körében, hogy évente elmennek urológiai ellenőrzésre, amely egy gyors tapintásos vizsgálatból és egy vérvételből áll.

Hajdú-Bihar megyében a Nemzeti Rákregiszter adatai szerint minden évben 230-300 férfinál diagnosztizálnak prosztatarákot. Akinél kezdeti stádiumban felfedezik a betegséget, az prosztataeltávolító műtét vagy gyógyszeres kezeléssel kombinált sugárkezelés révén meggyógyulhat, ugyanakkor ma már gyógyszerekkel az előrehaladottabb állapotú betegséget is akár éveken át uralni tudják.

Elhangzott: az országos 10 Ezer Lépés Program üzenete, hogy egy prosztatarák diagnózist követően sem szabad elhagynia magát a betegnek. Az orvosi javaslatok betartásán túl az egészséges táplálkozással, a normál testsúly elérésével vagy megtartásával, gyógytornával és rendszeres aktív mozgással sokat tehetnek az érintett férfiak is az életkilátásaik javításáért.

Ezt erősítette meg Hajzsel Kármen gyógytornász, aki kiemelte: tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a rendszeresen, heti legalább 3 órában végzett fizikai aktivitás idősebb korban is jelentősen javíthatja a prosztatarákos betegek életminőségét és életkilátásait. – Sokan mondják, hogy „mozognak ők eleget”, de ez sajnos nem így van. A mozgás alatt nem csak a mindennapi teendők elvégzését értjük, hanem az olyan aktivitásokat is, amelyek túl vannak a kényelmi szinten, kicsit megerőltetőek, kicsit megdolgoztatják a szívet és a szervezetet. Ez lehet séta, túrázás, kocogás, kerékpározás, úszás, az izomerőt szolgáló súlyzózás, nyújtás is. A lényeg a rendszeresség – magyarázta Hajzsel Kármen. Megjegyezte: mindenkinek az aktuális állapotához kell igazítani a terhelést, ezért is tanácsos gyógytornásszal konzultálni. A gyógytornászok a műtét vagy sugárkezelés következtében kialakult vizelettartási gondok vagy szexuális panaszok enyhítésében is segítséget nyújthatnak. Fontos tudni: a gyógytornát a társadalombiztosítás támogatja, a háziorvosi körzetek egy részében akár házi betegellátás keretében is elérhető, érdemes erre rákérdezni a rendelőben.

A Magyar Rákellenes Liga és a Gyógyulj Velünk Egyesület által jegyzett, a Janssen által támogatott 10 Ezer Lépés Program keretében országszerte szerveznek a prosztatarákkal szembesült férfiakat és családjaikat segítő tájékoztatókat, konzultációkat és tornákat. Elérhetők ingyenes kiadványok, a www.rakgyogyitas.hu/ferfitorna oldalon segítő videók is megtalálhatók.