Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum PÉF közleménye – úrhatnám módon tették az utcára  – kifosztották a beteg nőt és karácsony előtt hagyták magára

 

Budapest, 2019. december 29., vasárnap (OS)

Súlyos visszaélés sérült emberekkel,kitűnő megélhetést biztosító kegyetlenség.Hogy fordulhat elő,hogy értelmi sérült embert a hontalanság fenyegessen Karácsony előtt?Miközben a kormány és a törvénykezés elsődleges célja,hogy a fogyatékossággal élők minél méltóbb körülmények között éljenek,több magánintézmény él vissza az érintettek és hozzátartozóik kiszolgáltatott helyzetével.A Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum(PÉF)hívja fel a figyelmet az áldatlan helyzetre.

 

Az ünnepek előtt fenyegetett egy fiatal agyvérzéssel született

értelmileg sérült nőt az a veszély (értsd:intézményvezető),hogy az

utcára kerül.Addig édesanyjával élt,aki meghalt,így az ő testvére

gondoskodott a lányról,akinek talált is egy magánotthont.Az

államilag,ráadásul két költségvetési forrásból is támogatott

intézmény a befogadásért még borsos árat is kért:5 millió forintos

belépő mellé még havi 150 ezer forintot.Ezt később 6 millióra

változtatták.A lány próbaidőre költözött az otthonba, amit kezdett

megszokni,elfogadni,csakhogy az ünnepek előtt közölték velük:tessék

elvinni, itt nem tudnak(értsd:akarnak)gondoskodni róla.A nagynéni a

PÉF-hez fordult,így az érdekvédők hathatós fellépése akadályozta

meg,hogy a lány az utcára kerüljön,de végül el kellett hozni néhány

nap után.”Az ultimátumszerű felmondás napján a lányt már a

karácsonyi rendezvényre sem engedték be (Dachauban karácsonykor

filmelőadás volt a IV.blokkban,ez összesen még nyolc alkalommal

ismétlődött.) A kitagolás elsődleges kormányzati szándék,de vannak, akik úrhatnám módon,irreális összegekért és még embertelenül is üzemeltetnek olyan magánotthonokat,melyek meg se közelítik a telepítendő lakóotthonok standardjait.Ez az eset is felhívja a figyelmet arra,hogy egy jó ügy mentén sokan élnek vissza a kiszolgáltatott emberek helyzetével.Elképesztő pénzeket kérnek,miközben többségük jelentős állami finanszírozást és társadalmi adományokat is kap,cserében viszont messze nem nyújtják azt,amit vállaltak (még bútor sincs a szobákban). Erre csak a valóban minden feladatra felkészült helyek alkalmasak,mindez igaz az emberi hozzáállásra is.Ehhez képest a legkisebb probléma esetén is előáll olyan helyzet,hogy egyszerűen kitesznek valakit,mert nem tudnak,vagyis nem akarnak dolgozni vele.Nem beszélve arról,hogy az ellátásuk gyakran hétvégére,vagy ünnepnapokra már nem szól”-fogalmaz Radó Iván a PÉF elnöke,akit felháborít ez az eljárás.”Az érintettek és hozzátartozóik nevében szólunk és fel is hívtuk a döntéshozók figyelmét erre a jelenségre,ami egyrészt nem szolgálja,segíti a kormányzati szándékot,másrészt beteg és ellátott jogi szempontból is súlyosan aggályos(az ellátott jogi képviselő meglehetősen szerény javaslatát,hogy legalább még 2 hetet maradhasson a beteg,is visszaverte a vezetőnő).Törvénybe is ütközik.Itt nagyon érzékeny és végtelenül kiszolgáltatott emberekről van szó,ez a rászorulókra és hozzátartozóikra is igaz.Elfogadhatatlan,hogy ezen a területen bárki haszonszerzési szándékkal és ne kizárólag emberséggel dolgozzon.Véget kell vetni annak a gyakorlatnak,amikor helyzetükkel visszaélhetnek”-hívja fel a figyelmet az elnök.Arany János szerint:“Legnagyobb cél pedig,itt,e földi létben,ember lenni mindég,minden körülményben.”Egyetérthetünk abban,hogy a”főnéni”nem olvasta ezt”.