Kormányhatározat: a kormány felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye:

 

 

Megjelent  a hivatalos kormányhatározat a börtönkártérítések

kifizetésének felfüggesztéséről. A magyar kormány célja, hogy

megállítsa a börtönbizniszt, amely mára több milliárdos pénzügyi

iparággá vált. A börtönben ülő bűnözők, ügyvédjeik segítségével már

12 ezer pert indítottak a Magyar Állam ellen és 10 milliárd forintot

pereltek ki a rossz börtönkörülményekre hivatkozva. A kormány

álláspontja szerint ez visszaélés az európai uniós és a magyar

jogszabályokkal. A börtönbiznisz károsítja az államot, károsítja az

igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, és sérti az emberek

igazságérzetét. Hiszen a társadalom nem azért küldi a bűnözőket a

börtönbe, hogy ott meggazdagodjanak és milliomosokká váljanak. A

kormány ezért úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti a

börtönkártérítések kifizetését, emellett az Igazságügyi Minisztérium

felülvizsgálja a szabályozást. Fontos tudni, hogy Magyarországon

2010 óta folyamatosan nő a börtönférőhelyek száma, új börtönök

épültek és börtönfejlesztések zajlanak.

Kiadó: Kormányzati Tájékoztatási Központ