Talán nehezen érthető és zavaros, kényszeredett és nyögve-nyelős a cím.
Olyan, amiért főszerkesztő koromban eltörtem volna a gyakornok mind a tíz ujját.
A helyzetünk is ilyen. A korona vírus felforgatta a világot, felforgatta az életünket. Tetszik, nem tetszik, alkalmazkodnunk kell. Tegye mindenki a dolgát. Tegye hittel és önzetlenül amihez ért. Segítsen másokon, vigyázzon magára és szeretteire.
Én is ezt teszem.
Félrerakom a nyugdíjas éveimre kitalált „szigorú” filozófiát, mármint hogy akkor, azt és annyit dolgozom, amennyi jól esik. Most írok. Persze: akkor, azt és annyit, amennyi jól esik, remélve, hogy az önkéntes vagy kényszerű karanténba került embereknek sikerül pár perc kikapcsolódást szereznem. Bízva abban, hogy ha rövid időre is, de kizárják a külvilágot – egyetértve vagy bosszankodva a hevenyészve összeboronált gondolataimmal.
Magam is izgulok, hogyan fog ez sikerülni.
Tokaj
