Segítséget keresnek a bajba jutottak

 

 

Egyre többen lehetetlenednek el, ha nem sikerül kenyérkeresetet

találniuk, miután a vírushelyzet miatt elveszítették az állásukat.

Ilyenkor már egy átmeneti támogatás is sokat számít, hogy a

megszorult családok kihúzzák ezt a nehéz időszakot, amíg ismét lesz

bevételi forrásuk.

Így talált rá a budapesti Szcientológia Önkéntes Lelkészekre egy

Hajdú-Bihar megyei településről, Csökmőről a Roma Nemzetiségi

Önkormányzat elnök asszonya, aki látta az egyik adományozásról

készült videójukat, ahol is épp egy borsodi falut láttak el

tartósélelmiszer-segéllyel az egyház híveitől folyamatosan beérkező

adományokból.

A nagyközségből érkező megkeresés után az önkéntes lelkészek

kapcsolatba kerültek a helyi polgármesterrel is, hogy felmérjék, a

roma kisebbség rászoruló kb. 30 családján kívül van-e még valakinek

segítségre szüksége.

Végül összesen 110 olyan család kapott tartósélelmiszer-csomagot a

Szcientológia Önkéntes Lelkészektől, akik csütörtökön több, mint egy

tonna adományukkal utaztak Budapestről Csökmőre.

Nagy szeretettel fogadták őket a Polgármesteri Hivatalnál, ahová a

rászoruló családok képviselői is meghívást kaptak. Néhányan, akik

nem tudtak elmenni, házhoz szállítva kapták az adományt a

polgármester és az önkéntes lelkészek segítségével.

Teljes volt így az összefogás, és részesülhetett az

élelmiszer-adományból kisebbséghez és nem kisebbséghez tartozó

egyaránt.

Kiadó: Magyarországi Szcientológia Egyház