SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » A Klebelsberg Központ közleménye a makói testnevelő tanár ügyében – úszásoktatás a vasalóállványon – egy szülő kifogásolta a szárazdokkot – ez volt a távoktatásban
A Klebelsberg Központ közleménye a makói testnevelő tanár ügyében – úszásoktatás a vasalóállványon – egy szülő kifogásolta a szárazdokkot – ez volt a távoktatásban
Nos, aki nem tudná miről is van szó, dióhéjban – egy lelkes testnevelő tanár távoktatásban száraz úszás oktatást folytatott a diákjainak. Tény , valóban komikus volt a gyakorlat, a tanár úr úszósapkában, úszószemüvegben hasalt rá egy vasalódeszkára. Jobb híján, ami hallhatóan recsegett alatta. Na, meg egyébként is labilisnek tűnt a szerkezet a ránehezedő súly miatt. Viszont aki az úszás alapelemeivel akart megismerkedni az a film alapján megtehette. Ebben a vasalós szárazdokkban.
Kétszer néztem meg az adást. Nekem tetszett a bemelegítés, s az a precizitás, hogy felhívta a gyerekek figyelmét – az edzés után ne feledkezzenek meg az evésről és az ívásról. Magának is bekészítette a vasalóállvány mellé a nassolni valót. Aztán valaki bemószerolta a tanárúrat a gimnázium igazgatójánál, aki elég sértő módorban cseszte le őt. Az alábbiakban a fennhatóság közleménye:
A Makói József Attila Gimnázium testnevelő tanárával kapcsolatban az intézményvezető és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, mint fenntartó hozott döntést. A tankerülettől kapott tájékoztatás alapján a videó miatt szülői bejelentés érkezett a tankerülethez. A tankerületi központ arra hivatkozott, hogy a videóban látható gyakorlat balesetveszélyes, ha azt a gyerekek utánozni akarják. A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ emiatt döntött úgy, hogy munkáltatói intézkedéssel él. A Klebelsberg Központ az ügy tudomására jutása után kérte a tankerületi központ vezetőjét, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését, mert az eljárásával nem értünk egyet, a tankerületi igazgató azonban ezt nem tette meg. A Klebelsberg Központnak, mint középirányítónak nincs munkáltatói jogköre egyetlen pedagógus esetében sem, ezekkel az iskolaigazgatók, illetve a kinevezés és megszüntetés esetében a tankerületi igazgatók rendelkeznek.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kilián István, a Miskolci Egyetem emeritus professzora szeptember 8-án, életének 89. évében meghalt – írta az intézmény BTK Magyar...
A „Digitális Miskolc Program” keretében térítésmentes használatba kapott laptopokkal kapcsolatban Dr. Ignácz Dávid, Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője...
Karcsai Nagy Éva ma hajnalban hirtelen itt hagyta a földi világot. Anyukám méltatása ma a Dankó Rádió 18:00-ás híradásában hallgatható meg. https://myonlineradio.hu/danko-radio írta,...
Vidám lánycsapat vonult végig szombaton a Színva teraszon. mire előkaphattam volt a masinámat már el illantak. Szerettem volna megörökíteni a fekete egyen pólójuk...
Titkosított önéletrajzomból. Korán részt vettem a munkásmozgalomban. A nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepén Édesapám kezét fogva kötött rövidnadrágban vonultam fel a Miskolci Szemere utcán....
Az ünnepi közgyűlés a díjátadó ceremóniával szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a Miskolci Nemzeti Színházban. A közgyűlés döntésének értelmében az idén a Miskolc Város Díszpolgára...
Globálisan problémát okoz, hogy a koronavírusjárvány gyors terjedésével képtelen lépést tartani a világ tesztkapacitása, így valójában nincs pontos képünk a járvány méreteiről, a...
Krím körül úgy szálldosnak az orosz katonai gépek – a fenti illusztráció -mint vidéki illemhely körül a legyek. Putyin elnök rendkívüli sajtótájékoztatón foglalta...
67 százalékons áll a magyarok boldogságszintje Boldogság Nemzetközi Napja – március 20. ( Csak megjegyzem a tegnapi napom nem volt felhőtlen. Lehet,...
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telep 143. alkalommal tartja meg nyílt napját július 24-én szombaton, 10:00 és 14:00 óra...
Jelentős gyengülést láthattunk a forint árfolyamában a héten, amit elsősorban nemzetközi folyamatok, többek között a földgáz világpiaci árának emelkedése okozott, ami közel 10...
Minden temetésen ha tetszik ha nem, ha bevalljuk ha nem valamennyire magunkat is elsíratjuk. Szembesülűnk a valósággal, hogy mindannyiunk sorsa véges. Most is...
Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház. A 193. évadban 16, műfajilag sokszínű bemutató – amelyeknek közös nevezője a magas minőség –...