A  parkoló kivitelezése is megkezdődik a tapolcai fürdőberuházáson

 

 

A Miskolctapolcai Strandfürdő II. ütemének építése az esős időjárás ellenére a terveknek megfelelően halad. A négy évszakos családi fürdőkomplexum az országban páratlan víziélményekkel várja majd vendégeit nyolc beltéri és két kültéri, tematikus medencéjével. A beruházás mintegy 12,7 milliárd forintból valósul meg és ezzel Miskolctapolca felkerül az európai élményfürdők térképére.

 

Az autóval érkező vendégek részére egy központi parkoló építése kezdődik a következő hetekben, mely a Hejő patak partján, hosszanti irányban helyezkedik majd el az új létesítménnyel párhuzamosan és 120 gépkocsi számára nyújt biztos parkolóhelyet. Ide a behajtás a Miskolctapolcai út és a Fagyöngy utca sarka felől lesz biztosított. Ezen a területen jelenleg 15 fa és hat cserje található, melyek a 2019. tavaszán készült kiviteli tervek szerint gátolják a parkoló építését, illetve a jövőbeni ki- és behajtást. Ezért a kivitelező, a Peka Bau 2000 Kft. a napokban megkérte a fákra a kivágási engedélyt.

 

Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője szigorú szakvélemény alapján, de kötelezettségvállalás mellett adta meg a növényekre a kivágási engedélyt, ennek értelmében a kivitelező köteles legalább 39 fát ültetni a kivágottak helyett a jövőbeni strand és parkoló területére. Ezen túl: a kivitelező egyedenként köteles megvizsgálni, hogy a kivágandó fák nem szolgálnak-e esetlegesen védett élőlények élőhelyéül. Szükség esetén pedig gondoskodniuk kell a védett fajok szakszerű megóvásáról, áttelepítéséről.

 

A Peka Bau 2000 Kft. tájékoztatása szerint a Green Side Környezetgazdálkodási, Tervező és Tanácsadó Kft-t, mint környezetvédelmi szaktanácsadó céget kérte fel a fák megvizsgálására, a cég munkatársai 2020. június 23-án, kedden tartanak bejárást a helyszínen. A további munkálatok csak ezen bejárást követően, a  szakvélemény elkészülte után folytathatóak, ám még a kivágások előtt a kivitelező köteles tájékoztatni Miskolc Megyei Jogú Város jegyzőjét a szakvélemény eredményéről.