Újabb fideszes hazugságok, újabb ferdítés  – Velünk a város közleménye

 

 

Egy újabb fideszes sajtótájékoztató, újabb hazugságokkal, a valóság elferdítésével, és a miskolci Fidesztől megszokott kétségbeesett kísérlettel arra, hogy saját kilenc évnyi semmittevésük örökségét megpróbálják a jelenlegi városvezetés nyakába varrni.

 

Most éppen azt állítják, hogy a város három olyan ingatlant akar eladni, amelyet a korábbi, Kriza Ákos és bandája vezette fideszes bagázs nagy terveket dédelgetve hasznosítani, felújítani, vagy éppen átépíteni akart.

 

Mi csak annyit kérdezünk, hogy akkor miért nem tették?

 

Volt rá kilenc évük. Kilenc hosszú évük.

 

Ám ők ezalatt semmi mást nem csináltak, mint kiürítették ezeket az épületek, és hagyták egytől-egyig tönkremenni, lassan lepusztulni, szétrohadni.

 

Igen, ők ürítették ki a leánykollégiumot. És mit csináltak utána? Semmit. Hagyták, hogy abba a szívszorító, romos állapotba jusson, ahogyan most kinéz.

 

És igen, azt mondják, tervezték átépíteni a húszemeletest is. Ám ezt végül saját párttársaik, a fideszes kormányzat nem tette lehetővé. – Velünk a város közleménye