SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem / Napi Schwezoff » Na ilyen egy harmincezer forintos fotó – s még nem is látszom rajta – hárman egyezkedtek előttem, hogy most mennyit is irjanak a büntire
Na ilyen egy harmincezer forintos fotó – s még nem is látszom rajta – hárman egyezkedtek előttem, hogy most mennyit is irjanak a büntire
Az álmoskönyvek szerint egyenruhásokkal polemizálni nem sok jót jelent. Vitatkozni meg értelmetlen. A törvény úgy szól, hogy akkor is nekik van igazuk ha mégse. Inkább verném a fejem a falba mintsem velük próbálnék a logikáról beszélgetni.
Mielőtt kóserolnál magam, nem tagadom, megesik , hogy ötvennél egy két kilométerrel még ráteszek a megengedett sebességre. Nyilván a a cimképen is látható fekete Skoda – aminek a volánjánál bizony én ültem valamennyivel gyorsabban ment Szerencs határában. Ott ahol a helyiek ezt a szakaszt mint pénzbegyűjtó övezetként tartják számon.
Jómagam a közelmúltban a képen látható bolyban haladva , látszik, hogy egy ismeretlen viágos kocsi a hátam mögött zihálva tol, – egy két kilométerrel átléptem a megengedett lassúságot. Helyben megállitottak, amitől már elszoktam, s ekkor kezdödött a kedves rendőrök nyilvános egyezkedése. Egyik mondja 59 , másik hatvan három, végül a fekete legyen hatvan valamennyi. Mondtam megnéznénm a videót ha lehet, oké menjek vissza háromszáz méterre – ajánlották készségesen.
Nem tettem mert utasaim éppen temetésre mártir megemlékezésre siettek igy letettem a kontrollról. Na meg minek is. A szerencsi kapitányság postafordultával küldte a képeket. Amin látszik, hogy nem látszik a sebesség, a rendszám illetve ami rajta van az nem éppen az én kocsimé. Mivel több mint ötven éve pusztitom a benzint , kaptam már néhány ilyen fotót és láttam az interneten is milyen az a szabályos dokumentum aminek alapján le lehet húzni az autóst. Sajnos ez nem az, de már én kifizettem , ami jár az jár, ott helyben.
Oké , jó a felvétel, de se rendszám se más dokumentum, hogy kié is az a távolodó. Megjegyzem hatvan a megengedett limit, tehát nem mindegy a képen láthatók közül ki is a hunyó. Végül csak beszéltem az illetékes rendőrrel. Aki elmondta, hogy miért nem mentem vissza megnézni a felvételt. Igaza van. Majd elmagyarázta, az a felvétel most utólag már meg lett semmisitve. Ez van ezt tudta kimenteni. Hogy a másik velem egy szorban haladó kocsikat miért nem meszelték le, azt viszont ő se tudja. Én lehettem a legszimpatikusabb. Szerinte a mögöttem lopakodó csak mellőz, s nem előz, kikerüli az előtte lévőt.. Mondjuk ez egy videón tökéletesen látható lenne, de már sajnos megsemmisitették a felvételt. Na meg az se derül ki a képből, hogy hol van a sebességkorlátozás feloldása. Különben a birói gyakorlat, hogy ha három rendőr nem képes határozottan, egyformán eldönteni, ki is ment a megengedettnél gyorsabban aki valamenyi járművezető vétlennek tekinthető. Itt viszont kellett egy balek akire rá lehetett nyomni a birságot. Most már csak az a kérdés ezeket pénzes dokumentumokat meddig kellene megőrizni az ilyen és az ehhez hasonló viták miatt.
A hagyományos török-magyar barátság jegyében, a keleti nyitás politikájához igazodva vette fel a kapcsolatot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Isztambul tartomány. Dr. Mengyi...
Valaha két gyümölcsfánk volt. Szezonban sorra kényeztetett minket. Kezdte a cseresznye majd nemsokára következett a meggy. Mindkettő annyi termett, hogy nem győztük elajándékozni,...
Az ajánlott filmek 2008-ban készültek Miskolcon a Megyei (akkor még nem vármegyei) Kórházban. Ezek a riportfilmek mutatták be az akkori gyógyító munkát minden...
Az Ars Sacra fesztivál egyaránt otthont ad zenei, képzőművészeti és irodalmi rendezvényeknek. A szakrális irodalmat két irodalmi társulat több helyszínen és program keretében...
A Miskolci Egyetem és a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központja szervezésében „A Magyar...
Különös tévhit él a magán nyomozókról. Sokak szerint ők azok, akik szakszerűen képesek leleplezni a hűtlen házastársakat. Elvégre mégse hívhatjuk a rendőrséget, ha...
Mi szép korú miskolciak még élénken emlékezünk a városunkban élő bolgárkertészekre és pékekre. Marinov Jordán Szeles utcai péksége volt a legismertebb. Nemrégiben egy...
Tele hócipőm Telekommal. Szinte mást se hallok, hogy a digitális világ jegyében egyre olcsóbb lesz az internetezés. Ilyen olyan egyszerű mezítlábas csomagokat kínálnak....
Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármesterének meghívására érkezett Miskolcra Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke pénteken. A város vezetője még...
Egy teljes képernyőt kitöltő Schwezoff Dávid volt az egyik nézett televízió hírműsorában. Beszélt gátlástalanul, gesztikulált, mindenkit mocskolt és csak azt vártam mikor jelenik...
Engem egyáltalán nem lep meg az alábbi hír. A múlt héten ugyanis nem tudtam elkerülni, hogy bemenjek a miskolci erődítményszerű bankba. Szuper módon...
Bizonyára ismerik a Csak egy éjszakára című, verset – mi lenne, ha egymással kakaskodó, háborúzó politikusok, uralkodók csak egy napra, akár a sötét...
Figyelem , a nyugalom megzavarására alkalmatlan filmet láthat ha megnyitja az alábbi linket. Az alkotó Kerényi László barátom aki tulajdonképpen az egész életemet...
Már nem is emlékszem mikor, de a közelmúltban az Erzsébet téren az egyik könyvem dedikálásakor egy ismeretlen hölgy megajándékozott a képen látható óraszerű,...