A Miskolci Állatkert és Kultúrparkba tavaly év végén érkeztek meg az örvös mangábék a berlini Tierparkból. Akkor egy hattagú család költözött a Csanyikba: egy szülőpár a négy kölykével. Az utódok közül a legidősebb, Maja most elutazott, hogy saját családot alapíthasson a távoli Angliában, a Colchesteri Állatkertben.

 

Elalvás előtt ne olvassunk ilyeneket. Sajnos én átfutottam ezen a Majás híren. Álmomban , ott ültem a kviz műsorban, s nem tudtam a választ – mi is az a mangabé. Ott izzadtam a kamerák fényében , s nem jöttem rá, hogy ez kacsacsörű emlős e, s repül vagy ugrik mint a veréb. Végül Vágó úr felajánlotta a telefonos segítséget. Erre ébredtem csuromvízesen – s megszálltam a böngészőt. Megtudtam, Maja egy majom. Mint én, aki ilyen hülyeségeken rúgózik. Különben biológiából érettségiztem Hevesi tanitónál, de a mangabéról most hallottam először.Vénségemre.

Az örvös mangábék Közép-Afrika esőerdeiben élnek, ahol állományuk mára annyira megfogyatkozott, hogy a Természetvédelmi Világszövetség veszélyeztetett státuszba sorolta a fajt. Éppen ezért az európai állatkertek is tenyészprogramot hoztak létre, hogy ennek keretében szaporítsák a fajt és így járuljanak hozzá a mangábék hosszú távú megőrzéséhez. Ezt a tenyészprogramot a Barcelonai Állatkert egyik munkatársa koordinálja. Ő az, aki nyilvántartja az Európában élő összes örvös mangábét, és a családfák tudományos vizsgálata alapján el tudja dönteni, hogy mely egyed melyikkel szaporodhat annak érdekében, hogy a faj állatkerti állományának genetikai sokszínűsége hosszú távon is fenntartható legyen. A nyilvántartások alapján az örvös mangábék nem csak a természetben ritkultak meg, hanem az állatkertekben sem tekinthetőek gyakori fajnak: Európában mindössze 17 állatkertben 76 egyedét tartják.

Kikerestem Önöknek – ez az állat egy majom.

 

Maja, az immár hat és fél éves nőstény elérte az ivarérettséget, a koordinátor ezért jelölte ki a nyár folyamán Maja új lakóhelyét, a Colchesteri Állatkertet. Ezt követően az angol munkatársakkal egyeztetve elkezdődhetett az állat szállításának szervezése a közel 2000 km-re lévő állatkertbe. A nagy távolság miatt a Colchesteri Állatkert munkatársai a repülővel történő szállítás mellett döntöttek. Majától így a napokban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren köszöntek el miskolci gondozóik. A mangábé csapat létszáma azonban csak ideiglenesen csökkent. A tenyészprogram koordinátorának előírásai alapján ugyanis Miskolcra is érkezik hamarosan egy fiatal nőstény, aki a németországi Karlsruhéban várja a költözést. Sőt, a Miskolci Állatkert szerint hamarosan az első miskolci mangábé kölyök is világra jöhet.