A koronavírus járvány a feje tetejére állította a 2020-as évet és
új kihívások elé állította családjainkat és közösségeinket. A vírus
első hulláma elleni sikeres védekezés mindannyiunk sikere. A
fegyelmezettség, az egymás iránt érzett felelősség, az összefogás
jegyében országszerte több száz Fidelitas csoport járult hozzá a
vírus elleni védekezéshez. A Nemzeti Konzultáción keresztül 1 millió
793 ezer ember fejezte ki a véleményét a vírus elleni védekezésről,
így számunkra is világos, mi a teendő a járvány második hullámában.
Úgy kell küzdenünk a vírus terjedése ellen, hogy az ellenzékre most
sem számíthatunk és közben Magyarországnak működnie kell! Ebben
pedig nekünk fiataloknak, az eddigieknél is nagyobb szerepünk van: a
szabályokat betartva úgy kell tudnunk segíteni, hogy ne fertőzzük
meg egymást, szüleinket és nagyszüleinket, akiknek ezen az életük
múlhat.
A vírus mellett egy másik veszély is fenyegeti a magyar emberek,
így a fiatalok jövőjét: gátlástalan és elvtelen politikusok
kapaszkodnak össze, hogy 2022-ben megpróbálják magukhoz ragadni a
hatalmat.
Zöld törpék, lila ügynökök, levitézlett vörösök, kiszínezett
kisnyilasok békélnek meg Gyurcsánnyal és egymással, hogy bosszút
álljanak saját sikertelenségeikért.
Nem titkolják, hogy támogatják a bevándorlást, földönfutóvá tennék
a velük egyet nem értőket, saját érdekükben felfüggeszthetőnek
tartják a jogállamot, magukra hagynák a határon túli magyarokat és a
családok helyett azokat támogatnák akik, nem akarnak dolgozni -
mindezt mindannyiunk adójából.
A baloldali ellenzék ismét a saját nemzetére támadna, ahogy azt bő
egy évtizede és egy évszázada tették, mert ezek ugyanazok. Annak
körvonala egyre tisztább, hogy kik sorakoznak a nemzeti erők ellen.
Itt az idő, hogy újra rendezzük sorainkat és megvédjük az elmúlt 10
év eredményeit, ami minden magyar ember közös sikere.
Ipontdő: 2019. november 28. csütörtök 14 óra Helyszín: Dél-Pesti Centrumkórház (László Kórház telephely 1. épület) – Budapest, IX. kerület, Albert Flórián út 5-7....
Ezernél is többször vették célba az orosz fegyveres erők Ukrajna elektromos hálózatát – idézi az Interfax ukrán hírügynökség az ukrán állami villamosenergia vállalat...
Nehéz abbahagyni ezt a történetet. Egyre többen kommentálják. Mi sem természetesebb, hogy akik ebből szuperül jöttek ki azok hallgatnak. Ám akiket megviselt, hogy...
Irrigálni a műtétet követő legalább 6 hét elteltével, csak a szakorvossal és a sztómaterápiás nővérrel történt megbeszélést, az eljáráshoz szükséges eszközök beszerzését, a...
Itt az ünnep, egyre-másra kerülnek elő a streamingszolgáltatók műsorkínálatában a karácsonyi témájú filmek, amik nem feltétlenül a mozitörténet kiemelkedő alkotásai, mégis indokolatlanul jó...
Időpont: 2018. szeptember 15. szombat, 10.00-15.00Helyszín: Moha Ház, 1143 Bp., Gizella út 42-44. A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges. Jelentkezni a moha@onkohemat.hu...
Eltűnt neve: Szabó Béla Életkor: 60 éves Eltűnt: 2017.09.02. Lakhelye: Miskolc Utolsó ismert tartózkodási helye: Szirmabesenyő, Avia benzinkút Személyleírás: szemüveges , erős...
Hahó, itt a hétvége. Kétnapos ünnep lesz. Ám még előtte örvendjünk – felújítják, rendbe hozzák a Hősök terére bevezető parkoló előtt járdaszakaszt. Beszéltem...
Karácsony előtt évzáró könyvbemutatót rendezett az AB OVO kiadó Budapesten a Tátra utcai galériában. Vidékiként a szokásosnál hamarabb mentem, maradt időm körülnézni a...
Miskolciként, diósgyőriként és képviselőként is büszke vagyok a múltunk eme szeletére. És ôszinte tiszteletem és elismerésem mindazoknak a civil szervezeteknek, akik a szakmai...
Az Orpheus Állatvédő Egyesület Szegeden december 31 déltől – január 1 délig kiemelt állatvédelmi ügyeletet tartott. Nyulas Attila, az egyesület állatmentője a rizikós...
A kormány hivatalos internetes oldala informatikai fejlesztések és technikai átállás miatt október 16. 22 órától másnap délelőttig átmenetileg nem lesz elérhető. A kormány...
A “Hosszú Menetelés” nevű rakéta kilövése. Fotó: Northfoto Elszabadult a múlt csütörtökön fellőtt kínai űrrakéta, a „Hosszú Menetelés 5B”, de legalább van...
Karanténba zárja a Facebookot az egyik legnépszerűbb böngésző. Zuckerberg leskelődik utánad? Van rá megoldás. A Firefox ugyanis az utóbbi napok eseményeire reagálva szélsebesen...
Az új kezelés egy olyan protein termelésének megakadályozásán alapul (a protein neve VDAC1), amelyből feltűnően sok található a ráksejtekben, daganatokban. A kutatóorvosok kifejlesztettek...
Frank Mariann öt évvel ezelőtt költözött Budapestről Mádra, mely a Tokaj-Hegyalja régió egyik vallási központja volt, 18. századi, párját ritkítóan szép barokk zsinagógájával...