Kizuhant a halálgömbből egy motoros artista
Súlyos baleset történt a Magyar Nemzeti Cirkusz szombat délutáni előadásán Mosonmagyaróváron. A halálgömb nevű szerkezet- ből produkció közben kizuhant egy moto- ros, azonnal kórházba kellett szállítani.

A Száguldó motorosok a Halálgömbben nevű produkcióban öt motoros óriási sebességgel köröz egy zárt rácsos gömbben. Ez egy idő után szétnyílik két részre, a fentiben hárman, az alsóban ketten motoroznak tovább. A sebességük olyan nagy, hogy az erő megtartja őket a pályájukon, szinte repülnek.

EBBŐL A SZERKEZETBŐL ZUHANT KI HATALMAS SEBESSÉGGEL EGY ARTISTA SZOMBAT DÉLUTÁN, A NÉZŐK SZEME LÁTTÁRA.

 

 

Ijedt morajlás hallatszott a közönség sorai­ból, egy pillanatra senki nem értette, mi történt. Ezután azonnal felkapcsolták a villanyt a nézőtéren és félbeszakították a produkciót. Csak azt lehetett látni, hogy többen berohannak a színpadra a lezuhant motoroshoz, a járművét pedig kitolják hátulra. A Bors megkérdezte Richter Józsefet, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatóját, hogy mi történt az előadáson.

– AZ EGYIK MOTOROSNAK, RAFFAELNEK, DEFEKTES LETT A MOTORJÁN AZ EGYIK GUMI, EZÉRT NEM TUDTA TARTANI A SEBESSÉGET ÉS KIREPÜLT A MÁR NYITOTT GÖMBBŐL.Ez sajnos egy olyan eset, ami több ezer előadásból egyszer, ha előfordul. Ráadásul pont egy olyan pillanatban történt, amikor nyitva volt a gömb. Hála Istennek nagyobb volt az ijedtség, mint maga a baleset – mondta az igazgató.

 

A fiatal artistát kórházba szállították, ahol megröntgenezték és megállapították, hogy négy bordája eltörött.

– Ez az előadás legutolsó produkciója volt, utána már csak a finálé jött volna, ami természetesen elmaradt. Azonnal értesítettük a mentőket.KIÁLLTAM A KÖZÖNSÉG ELÉ ELMONDTAM, HOGY SAJNOS EZ A BALESET MEGTÖRTÉNT, A NÉZŐK PEDIG RENDEZETTEN ELHAGYTÁK A CIRKUSZI SÁTRAT– emlékezett Richter József.

 

 

A produkció március óta van a Magyar Cirkusszal, a Romero’s Riders nevű társaság adja elő. A motoros fellépők Brazíliából érkeztek.

– Minden profi artista tisztában van vele, hogy ez egy veszélyes üzem, és mindennap kockára teszi az életét. Aki a ló hátán szaltózik, az is leeshet. Nekem tizenhárom csavar van a kezemben – teszi hozzá az igazgató.

VESZÉLYES ÜZEM

Két évvel ezelőtt is történt baleset a Halálgömbben egy másik társulat előadásán, amiről akkor beszámolt a Bors. Annál az egyik motoros az alsó gömbben rossz irányban hajtott és az egyik kereke a gömböt tartó négy oszlop egyikének ütközött.

Louis motorja kirepült, de egyik kezével még el tudta kapni a gömb szélét és így zuhant a porondra. Szerencsére a motor nem ütközött vele, mert akkor nagyobb baj is történhetett volna. Akkor is meg kellett várni, hogy a gömb összezárjon, hogy a fent száguldó motorosok is le tudjanak jönni. A fiatalembert másnap kiengedték a kórházból és első dolga volt, hogy odament a motorjához és nyeregbe pattant.

Mindent el kell követni a sérülés elkerülés érdekében. Természetesen a motoros fiatalemberen is volt minden védőeszköz: bukósisak, térd- és könyökvédő protektorok, ami segít a súlyosabb sérülések kivédésében. A többieknek lelkileg nagyon nehéz lehetett ezt megélni, mivel amíg a gömb újra be nem zárt, nekik négyüknek folytatni kellett a száguldást, addig nem lehetett megállniuk. Nagyon meg kellett őrizniük a kontrolljukat, nehogy még súlyosabb legyen a történet. Ráadásul mivel ez a délutáni előadáson történt, négyüknek az esti hatóráson fel kellett lépniük – mondta az igazgató, aki a kórházba a vírus miatt személyesen már nem mehetett be.

 

 

– Azt közölték velünk, hogy még egy-két napig megfigyelés alatt tartják, aztán kiengedik és utánaPÁR HÉTEN BELÜL PIHENÉSSEL HELYRE FOG JÖNNI.Ezt az időt már nálunk fogja tölteni. Csináltak nála koronavírus-tesztet is, ami negatív lett. Balesetbiztosítása mindenkinek van, úgyhogy ez a része a dolognak elrendeződik – tájékoztatta lapunkat Richter József.

A Bors érdeklődésére a rendőrség közölte: a helyszíni szemle során megállapították, hogy mulasztás és szándékosság nem történt, ezért a balesettel összefüggésben nem indítottak eljárást.