SzántóGráf » Napi Schwezoff » A szervező bejegyzése – támadásban a Herminabau károsultjai – a rendőrök is a lakásukat követelőkkel szimpatizáltak – ideje lenne a sikkasztókra lesújtani
A szervező bejegyzése – támadásban a Herminabau károsultjai – a rendőrök is a lakásukat követelőkkel szimpatizáltak – ideje lenne a sikkasztókra lesújtani
Hogy a találgatások elejét vegyük, szeretnék egy rövidebb összefoglalót adni a tegnapi nap történéseiről, ugyanis elindult a fb-on egy bejegyzés ezzel kapcsolatban.
Igen, tegnap több, mint 100 megkárosított és elkeseredett vevő meglátogatta az építkezést, illetve megpróbált az új irodájukban tartózkodóktól, és Görög Gábortól több évnyi hallgatás után némi információt kapni.
Mivel az építkezésre minden gond nélkül be lehetett jutni, illetve egy idő után GG maga nyitotta ki a nagykaput, így mindannyian be tudtunk menni a C épületbe, ahol megtaláltuk az akkor már előlünk menekülő Görög Gábort.
Nagyon megörültünk a váratlan találkozásnak, és hogy ne húzzuk az idejét, rögtön kérdésekkel bombáztuk,
Sajnálatos módon semmi egyebet nem tudott mondani, csak, hogy majd akkor beszél, ha a kihívott rendőrök megérkeznek, illetve az átadással kapcsolatban annyit mondott, hogy akkor adják át a lakásokat, ha befejezték, és akkor lesz befejezve, ha elkészült.
Egy kis idő múlva az általa már nagyon várt rendőrök megérkeztek,akik végül nem intézkedtek, nem küldtek minket ki, ugyanis többen elmesélték a teljes történetünket, szerződéseket mutattunk, illetve tulajdoni lappal igazoltuk, hogy mindannyiuknak bejegyezett tulajdonjoga van az osztatlan közös területen. Ügyvédünk velünk volt és rendőrök munkáját segítette jogi információkkal, így méginkább megbizonyosodtak arról, hogy jogunk van a területen tartózkodni, nyilván lényeges, hogy a megfelelő védőfelszerelés mellett.
Ügyvédünk megbeszélte a rendőrökkel, hogy mindösszesen 2 kérdést szeretnének a vevők feltenni GG-nek, melyeket majd ő maga tolmácsol és várja rá a választ. A rendőrök megpróbálták odahozni hozzánk GG-t annál is inkább, mert ő maga mondta, hogy akkor áll szóba velünk, ha megérkeznek a rend őrei. Sajnos ez nem jött össze, addigra nem találták meg Görög Gábort.
Nagy csalódás volt ez mindannyiunknak azok után, amilyen stílusban többünkkel beszélni szokott.
Rá kellett jönnünk, hogy csak akkor van mersze és nagy mellénye, ha telefonban van, vagy többen állnak mögötte, abban a pillanatban, hogy azok szemébe kell néznie, akiket megkárosított, gyáva emberré válik.
Ugyanez mondható el az irodában tartózkodókról, akik sem csengetésre, sem a rendőrök felszólítására nem jöttek ki.
És ugyanez mondható el az ügyvezetőről, aki a rendőrök telefonhívására nem igazán tudott mit reagálni, miután ők nem arra voltak kíváncsiak, hogy őt mennyire sérti a mi betolakodásunk, hanem más kérdést szerettek volna feltenni, amire azonban nem volt hajlandó érdemi választ adni.
Itt tartunk! És ezt mi elmondtuk a rendőröknek is:
269 vevő kifizette a lakása árát, abból a pénzből fellépítették a házat, majd nem a vevők, hanem a Hermina Center Kft indított pert a bíróságon, hogy a tulajdonjogunkat visszavegyék. Nem elég, hogy bepereltek, nem elég, hogy évek óta a ház közelébe sem engednek, nem kommunikálnak velünk, de még ők háborodtak fel, hogy oda mertünk menni, és végre több évnyi várakozás után kérdéseinkre válaszokat szerettünk volna kapni.
A szerkesztő – ebben a kerületben Karácsony Gergely volt a polgármester. Őt most is megkeresték mint a jelenlegi utódját, hogy tegyen valamit a pénzüket elsiboló beruházó ellen. Nem tett semmit egyiköjük se. Miskolcról is hat család várja, hogy a lakásához jusson, miközben az utolsó forintig kifizette az árát, s nyögi a banki kölcsön részleteit. Sőt a zömének a tulajdonjogát is bejegyezték, ám most először nézhette meg a már kész lakását. Idáig ugyanis senki nem jutott be az épületbe. Ha van polgári szolidarítás, ha van a konszenzus a pártok között legalább ebben a kérdésben akkor mindenkit várunk a legközelebbi elszámoltatásra, demonstrációra. Természetesen a hatóság támogatásával mert már az elkeseredett emberek lincshangulatától meg kell védeni a gyáván megfutamodó beruházókat, akik idáig pökhendin, pimaszul, lekezelő módon tárgyaltak az emberekkel. A lakásukat követelőktől. A szervezés folyik, folyamatosan, különböző időpontokban, váratlanul jelenünk meg az irodájukban, az épitkezési területen, hogy erőszakkal kényszerítsük ki a lakások átadását, ha már az igazságszolgáltatás nem tud pontot tenni az ügy végére.
A miskolci kórházak fekvőbeteg-kapacitásainak újabb átstrukturálását hajtják végre a BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház tagintézményeiben annak érdekében, hogy...
„Orbán Viktornak a szeretet ünnepén is csak a megtorláson járt az esze, amikor december 24-én bejelentette: a hűbéreseinek tekintett fideszes önkormányzatok...
A Btk. 2015. szeptember közepén hatályba lépett módosítása, amely az ún. határzár bűncselekményeket volt hivatott rendezni máig több mint 2600 eljárást eredményezett –...
Disznósság, felháborító amit a fóti AAA autóház művel. Szegény állatot, kár is ebbe belekeverni. Magamat illene hibáztatni. Hogy képes voltam odáig utazni egy...
Ezeket a mobilos vevőcsalogató játékokat nekem találták ki. A Lidl kártyás becsali aplikációra is rákattantam. Elsők között. Arra jó, hogy szinten tartsa a...
Az igazságszolgáltatás felkent papjainak ismerniük kell az Alkotmányban is belefoglaltatott Szent István-i intelmeket. Már államalapító királyunk is kérte az urakat, bírákat, részrehajlás nélkül,...
Háborúzok a pénzintézetekkel. A hazaiakkal. Levelezek az OTP vezetésével, de olyan mintha elbeszélnénk egymás mellett. Bármit mondok, küldenek egy brosúrát, egy idézetet a...
Kaptam egy felszólító levelet a Telekom nevében. Gyatra magyarsággal íródott, mégis olyan hivatalosnak tűnik. Ne tessenek felülni a szélhámosoknak. A levelet továbbítottam a...
Ha ezt az e-mailt HTML formátumban kívánja megjeleníteni, klikkeljen a következő linkre, vagy másolja be Internet böngészőjének címsorába http://news.offer-of-the-day.net/u/gm.php?prm=LQNMYPvSC9_767390006_589118_2590 Sürgős: Töltsd ki a...
2019-10-03 22:25 Szervkereskedelem, csalás, közokirat hamisítás, és különös drog-ügyek miatt nyomoz a rendőrség és az ügyészség a BAZ megyei kórház háza táján....
Kimentek a budapesti zsidó hitközség meghívói a pesti gettó felszabadulásának évfordulójára rendezendő eseményre. Nem vagy SD VIP listáján így csak először tegnap hallhattam...
123 253 megtekintés Premier dátuma: 2025. júl. 13. A „gazdagréti Szomszédok” helyett a miskolci Avas lakótelepen élősködő bitorlókat látogatták meg a Bűnvadászok. Az ingyenélő...
Hamarosan megnyílik a napi Schwezoff külön rovat. Itt. Az embléma jól bevált szimpatikus fiatalember képe áthúzva mint egy megállni tilos tábla. Majd megpróbálom...
Ebben a csodálatos karanténes világban mindenki azt hiszi, hogy ha otthon marad, utoléri magát. Rendet tesz maga körül, takarít, szortíroz, szelektál és pótolja...
Jönnek a hírek. Köszönöm mindenkinek. Pontosítunk , Schwezoff úr havi javadalmazása a Budapesti Zsidó Hitközségen jelenleg mindössze havi 850 ezer forint. Viszont barátjának...
2024. 02. 06., k – 15:18 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A Miskolci Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy romantikus csalással gyanúsított budapesti nőt, és kezdeményezte a...