A MISKOLCI VALÓSÁG  , dr. Simon Gábor  frakcióvezető tollából – egy keresztbe szalmát nem tesz a helyi ellenzék
Badányilajos és simon
“A Velünk a Város frakciót a tényeket tiszteletben tartó, felelős várospolitkusok alkotják, ezért a Fidesz kisszerű politikai hisztériakeltései mindig megdöbbentik. A héten sajnos az eddigieknél is mélyebbre süllyedtek ebben, ami azonban még inkább abban erősített meg bennünket, hogy a valóság torzításait nem hagyhatjuk szó nélkül.
Polgármester úr városvezetői képességeiről frakciónk eddig is meg volt győződve, azt azonban eddig nem feltételeztük, hogy a világ egyik legnagyobb repülőgépgyártó vállalatának stratégia döntéseire befolyása lenne. Ezt ugyanígy nem feltételeztük eddig magunkról sem, mégis, kormánypárti politikusok meggyőződése, hogy rendelkezünk e képességgel. A kérdés eldöntéséhez a tényeket ajánljuk, amelyeket ismét sikerült elkerülnie és elferdíteni a Fidesznek.
A Boeing repülőgépgyár még tavasszal jelentette be, hogy repülési iparág összeomlása miatt leállítja az amerikai gyártóbázisait, a héten pedig még rosszabb hírrel szolgáltak: világszerte 30 ezer dolgozójuktól válnak meg.
Az nem bűn, ha valaki nem tud barátkozni a tényekkel, az viszont igen, ha másokat szándékosan félrevezet, meghamisítja a valóságot. A Fidesz képtelen erről az útról letérni, ugyanis annyi hazugságot halmozott fel, hogy már nem tudja megtenni. Ha valóban akarná, akkor el kellene mondania, hogy az általa vezetett kormány járványhelyzet idején miért vesz el csak idén 7 milliárd forintot a miskolciaktól, ahelyett hogy kiegészítené a város védekezési költségeit. Arról is beszélniük kellene, hogy ebben a válságos helyzetben miért vesznek el további fél milliárd forintot a miskolci közösségi közlekedésből. Szeretnénk megérteni, miért jó a Fidesznek, ha nem tudnak elindulni a miskolci buszok, villamosok a városban?
A Fidesz-kormány úgy gondolja, a tömegközlekedés finanszírozása nem kötelező feladata a városoknak, őket nem érdekli, járnak-e a miskolci buszok. Ami viszont a világjárvány idején érdekli, hogy az űrkutatásra egymilliárd forintot különítsen el a már kiürített gazdaságvédelmi alapból. Ég és föld a különbség a valóság és a Fidesz hazug kettős beszéde között. Mert miközben kormányzati szinten minden hatalmat felhasználva elvonják a város forrásait, amivel a város működőképességét veszélyeztetik, helyi szinten követelésekkel állnak elő. Azt persze nem mondják, honnan adjunk, az általuk ránk hagyott gigantikus hiányból ezt milyen mutatvánnyal tudná előteremteni a város.
Amiben hihetünk nekik, az nyilvánvaló, mivel a héten maguk is beismerték, ki sem számolták mennyibe kerülne a város költségvetésnek a mentőcsomagnak nevezett, valójában Miskolc mindennapjait kockára tevő gátlástalan politikai játszmájuk folytatása. Amelyet csak egy érdek vezet: legyen még rosszabb az itt élőknek, abból is próbálnak politikai hasznot húzni, mert a választói akaratot elviselni továbbra sem tudják. A valósággal szembe néző, csak a város érdekeit követő munkára képtelen kormánypárti oldal képviselői iránt nem véletlenül fogyott el a miskolciak bizalma. Nem is kell egy teljes évet visszanézniük ahhoz, hogy belássák, ésszerű, felelős döntést hoztak, amikor a Fideszt eltávolították a város vezetéséből.
De azt is szeretnénk látni, mit vár a Fidesz a városvezetéstől. Szedjük be újra azokat az adókat, amiket a kormány elvesz? Szedjük be újra azt a pénzt, amit az előző, felelőtlenül gazdálkodó városvezetés elköltött? Állítsunk meg mi két kézzel az egész világon a koronavírust? Újabb jegyáremeléssel pótoljuk azt, amit a kormány elvon a közösségi közlekedéstől? Kétszer szedjük be minden évben a gépjárműadót, mert a kormány elvette? Vásároljunk repülőgépeket, hátha attól visszatér az erő az iparágba, és a Lufthansa tudja folytatni a beruházását Miskolcon?
A helyi Fidesz csak költségeket talál, a forrásokról halvány fogalma sincsen, mi több egy keresztbe szalmát nem tesz azért, hogy a kormánynál lobbizzon Miskolcért, hogy ne vegyék el tőlünk a pénzünket, azt a pénzt, ami Miskolcnak, a miskolciaknak jár. A Fidesz által vázolt gazdasági modell, az egy konyhaasztalnál lejátszott Gazdálkodj okosan!-ban sem működik, pedig ott csak játékpénzekről van szó.
A Velünk a Város frakció tagjai továbbra is felelős várospolitikusokként fognak kiállni a város elsődleges érdekei, fejlődése, működőképességének megőrzése mellett ugyanúgy, ahogy a valóságnak megfelelő, a tényeket tiszteletben tartó tájékoztatásért is.”
(Dr.Simon Gábor)