Komoly csapás lehet a független társulatokra az évad közepén
a határozatlan idejű leállás, miközben a független színházak már
a tavaszi veszteségek következményeivel is nehezen tudtak megküzdeni.
Állami segítségnyújtásról egyelőre semmi hír, ezért is döntött úgy a
Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ), hogy a Segélyalapo
t november közepétől újraindítják. A színházba járók segítségét
is kérik, hogy a bajba került szakmabelieknek átmeneti támogatást nyújtsanak.
A járvány második hulláma a függetlenek számára a tavaszihoz hasonló
helyzetet teremt, de már tartalékok nélkül. A digitális átállást és
az előadások közvetítését nem tudják megoldani a saját hellyel nem
rendelkező független társulatok. Nincs előadás, nincs bevétel és
ezúttal kedvezmények sincsenek, ugyanis a Kormány által eddig
meghirdetett járulékmentesség a munkájukat átmenetileg elvesztő
vállalkozókat nem érinti.
A FESZ a második hullámban a független színházaknál és
táncegyütteseknél vállalkozóként foglalkoztatott szakemberek,
művészek és a háttérben dolgozó műszaki, adminisztratív, nézőtéri
feladatot ellátó munkatársak támogatása érdekében nyitja újra a
tavasszal létrehozott Segélyalapot.
További információ a FESZ Segélyalap weboldalán.
Kiadó: Független Előadó-művészeti Szövetség
Különleges születésnapi ünnepséggel készül az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztivál: augusztus 12-15. között a zalai Szentgyörgyváron négynapos kulturális kalandra vár a...
A tavalyi évhez hasonló növekedési kilátások, és a ralizó részvénypiacok ellenére óvatosságra intenek a K&H Alapkezelő szakemberei, mivel olyan kockázatok vannak a rendszerben,...
Kiemelkedő nézőszámot ért el saját idősávjában a TV2 Tények Plusz HUNOR különkiadás, rengetegen voltak kíváncsiak arra, hogyan lövik ki a második magyar kutatóűrhajóst,...
Izgalmasnak ígérkező találkozóra készülök . Kivártam a soromat, senki ne irigykedjen hat év hányattatás után majd csak meghallgatják a sérelmeimet. ( Itt van...
A választási iroda elnöke egymilliós bónuszt kap a voksolásért. Fel is veszi. Az is lehet, hogy felajánlja „valamilyen alapítványnak”. Még január legelején rendezték...
Az RTL bejelentette, hogy dupla epizódokkal folyatódik a Határtalan szerelem című társkereső reality. A mesterséges intelligenciát is bevonják az ismerkedési folyamatba, és még...
Ugye nem tetszett elfelejteni – vasárnap délután négy órától Németh Miklós dedikálja a könyvét, a róla szólót a miskolci Géniusz könyváruházban. Várjuk. Olvastam,...
A hetedik orosz bált rendezték meg a hétvégén a budapesti Intercontinentál szállodában.A főszervező Rózsa B. György elmondta, hogy a fővédnök Oroszország budapesti nagykövete...
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) pénteken, 2016. március 11-én ötödik alkalommal rendezte meg az „Akadálymentes turizmus napját” a „Tourismus für Alle Deutschland e.V....
Tarr Zoltán a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter tájékoztatása szerint két lépcsőben alakítják át a közmédiát. Erről a miniszter Michael McGrath-tal, az...
Idén immár 12. alkalommal gyűlnek össze a vintage és klasszikus stílusú motorok szerelmesei a DGR hazai futamán, hogy felhívják a figyelmet a férfiak...
Az elektronikus adóbevallást benyújtók a bevallás megfelelő űrlapján nyilatkozhatnak a 18077201-1-43 adószám feltüntetésével az Alapítvány a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért javára. A...
Jaj nekem. Ausztriában ügyészségi vizsgálat indult egy újságíró ellen. A főszerkesztő pedig nem tett mást mint megírta, hogy a migránsok mit tesznek, miként...
Háborús, retro filmeket is forgathatnának Miskolcon. Nem kellene drága pénzért díszletet építeni. Helybeliek valamint a régebben elszármazott földik csak felismerik, az Aranycsillag szálló...
A Szerencsi Rendőrkapitányság járőrei még a helyszínen elfogták mindkét támadót. Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 16...