Csomai Zoltán emlékére – csaknem felerészben tulajdonolta a Déli hírlapot -fiatalon hunyt el – jó gazdasági vezető volt
Toller László országgyülési képviselővel, Pécs polgármesterével. Toller nevezetes sztorija, amikor az SZDSZ zsarolni próbálta Horn Gyulát az MSZP elnökét, azt mondta, semmi akadálya, hogy kilépjenek a koalicióból, de előtte adják le a szolgálati Audik sluszkulcsát a titkárságon. Na, ezzel gyorsan lezárult a vita.
Tompa Sándor, Csomai Zoltán, Dunai Imre aki lebontotta az orosz államadósságot és Széles Gábor Miskolcon
Torgyán Józseffel a Népszabadság megalapításának ötödik évfordulóján a Kisceli kastélyban.

Emlékezetem szerint talán a múlt évezred végén vettünk búcsút dr. Csomai Zoltántól az IPC vezérigazgatójától. Mint ismeretes a gazdasági társaságokról szóló törvény megjelenését követően elsők között alapított részvénytársaságot. Innovációs fejlesztései, beruházásai eredményeként gyorsan vált a régió legtehetősebb vállalkozójává.  Irodaháza a miskolci Papszer utca elején volt, s mivel a Déli hírlap második legnagyobb tulajdonrészével rendelkezett gyakran magához rendelt. Tudni kell róla, hogy műszaki végzettsége mellett irodalmi vénája is volt, máig is őrzöm a halála után kiadott verseskötetét. Nagyon fiatalon ment el és a vállalatbirodalma sajnos gyorsan semmivé vált. Tisztában volt a betegségével, a várható sorsával, de erről sosem beszélt csak sejtetette.

Jó vezető volt, igazából szabad kezet adott a kiadó irányítására, sem gazdasági sem személyi kérdésekben nem szólt bele. Nem a DH Kft jelentette a bevételi forrását, nem várta el a profitot viszont kedvelte a média szereplést. A titkárságán foglalkoztak a róla megjelenő írások képek lefűzésével. Sőt ha a vendégeit megvárakoztatta mindenki megtalálhatta azt, albumot, amely közéleti munkásságát örökítette meg. Voltak kisebb nagyobb ambíciói, mint a gyáriparosok országos szövetségének a vezetője Széles Gáborral együtt szorgalmazták a Budapest Miskolci közötti autópálya teljes megépítését.

Pataki Attilával egy fővárosi szálloda halljában.  Mint miskolci vállalkozó támogatta a neves művészeket.

Végső nyughelye a miskolci Szent Anna temetőben található. Emlékére most közlök néhány fotót, amelyen Csomai Zoltán a főszereplő.

A címképen az MSZP egykori legtitokzatosabb pénztárnokával, nem jut eszembe a neve, bár magam is találkoztam ve le néhányszor. Üzleti ügyben, övé volt a Ludas Matyi és Csomai Zoltán fejébe vette, megveszi ezt a valamikor legendásan jó hetilapot. Talán a drágasága miatt hiusult meg az üzlet. Egyébként a LM eltünt. Kedvencem volt, még olvasni se tudtam amikor már nézegettem. A hosszucombú Mancikát, Toncz Tibor erotikus karikaturáit.