Elhunyt Dudla József – az MSZMP megyei pártbizottságának utolsó első titkára

Távozott az élők sorából Dudla József a pártállam utolsó megyei első titkára. Legendásan jó vezető volt, az akkori ranglétra minden fokát bejárta a megyei KISZ bizottságtól a városi pártbizottság elnökségéig a megyeiig.Humánus,  népszerű, tisztakezű és racionálisan gondolkodó segítőkész ember volt. vagány lezserségével szinte kilogott a sok szögletes gondolkodású pártaparatcsik sorából.

Emlékét megőrizzük, búcsúztatásáról később gondoskodnak. Tudni kell róla, soha nem tagadta meg az elveit, eszébe se jutott köpönyeget váltani forgatni, s senki nem akadt,  aki bármit is terhére rótt volna. Több interjút készítettem vele a rendszerváltást követően is. Együtt jártuk be a pártház, a palota minden zugát, s sokat mesélt az ottani életről. Eseményekről. Egészen addig míg utolsóként ballagott le a legfelső szinten lévő irodájából. A portán már nem a munkásőrök szunyokáltak. Leadta a sötétkék szolgálati Ladájának a kulcsát. Végleg. És csak úgy egyszerűen kisétált a térre. Nem is nézett vissza.

Nyolcvankét esztendős korában érte a halál. Nyugodjon békében.

Dudla József az irodájában,  Jó húsz évvel a rendszerváltás után együtt jártukbe  a házat.  Erről ezt írtam az Északban.
A miskolci pártszékház egy keskenynek tetsző ,  ortopéd épület, félkaréjban, egy igazi  szocreál csarnok ráterpeszkedik a belvárosra. A maga idejében még építészeti
remekmű, noha a környék mindig is rendezetlen. A
beruházás kezdete Bodnár Ferenc első titkár nevéhez fűződik,
de az átadása előtt meglepetésszerűen nyugalmazzák.
A városi legenda, hogy Kádár János megorrolt az építtetőkre,
drágának és hivalkodónak tartotta. Igaz, nem igaz egy
biztos, csak egyetlen egyszer tett egy rövid látogatást az
elátkozott épületben.
A moszkovita stílusú bejáratot egy kőből faragott kép
díszíti. Dudla József, aki több mint egy évtizedig itt járt
be, már nem emlékszik erre. Rémlik, valami madarak és
emberek láthatók rajta, de több nem ugrik be. A széles
lépcsősoron ma is úgy megy fel, mint hajdanán, amikor a
parkolóból pattant ki a kék Ladából. Megállunk az előcsarnokban,
ahol annak idején
munkásőrök fogadták a belépőket
és a lifthez sétálunk.
Ma az ITC nyitott, se szeri se
száma az ott lévő kis és nagy
cégeknek. Minden szinten
vizsgáztatok – melyik szobában
ki hol székelt. A legfelsőn
a mindenkori első titkári
szobában az intézmény mostani
vezetője, tőle kérünk
engedélyt a fotózáshoz. Nem
lehet, csak felsőbb engedéllyel,
sebaj, rendnek kell
lenni. Dudla szarkasztikus
humora – ebben a házban már soha semmi sem változik.
Fafejűségben mi se voltunk különbek.
Az idő csak egy dimenzióban halad. Fejben viszont lehet
tolatni is. A kapunál belépő cetlit adnak. Csak úgy nem
császkálhatunk a házban. Síri csönd minden szinten, csak
a büfében van sustorgás – banán narancs, mandarin, pick
szalámi és még töltött szaloncukrot is látok. A 26 forintos
albán kagylókonzervre utazom – ebben sose csalódom –,
de azért háromnál többet nem illik elvinni. Egyszerre.
Magától az ember nem járkál ide. Mindig csak hívásra
jövünk. Ha rossz fát tettünk a tűzre vagy nem kívánatosan
elhajlott a tollunk. Egy firkász sose áll a szőnyeg szélén,
a letolás mindig a nagyfőnökök privilégiuma. Ami végig
hullámzik az elkövetőig. Apropó futószőnyeg – minden
szinten bordó. Ha kitaposott rögtön cserélni kell, ám a
skótosan takarékos Kovács Mihály, gazdasági főnök – a
mini könyvek kiadója és gyűjtője – addig húzza, halasztja,
mígnem kezd rojtosodni. Ő ül a pártbukszán, az apparátus
fizetése meg se közelíti a gazdasági szektorban dolgozókét.
Ezért sokan, s szívesen ejtőernyőznek valamelyik állami
gyár, vállalat élére. Dudla talán az egyetlen, aki ebben a
házban emeletről emeletre járja a szamárlétrát, mígnem
éri el a legfelső szintet. Az első titkári panorámás szobát.
Amelyiknek teraszáról belátni az Avast és a belvárost.
Az utolsó napok érdekelnek, végjáték pillanatai. Amikor
az utolsó első titkár beszáll liftbe, végigsétál a csöndes,
amúgy is mindig is csöndes folyósokon ahol már alig találkozik
szembejövővel. Egy baráti kézfogás erejéig megállnak,
de már senki nem beszél a másikkal. Nincs miről. Fent
eldöntötték, szakadás a baloldalon, az új pártok gyülekeznek
a túl félen. Még senki nem tudja ki kivel és hogyan
tovább. Ám vannak, akik már az új párt nevében nézegetik
az épületet. Azt, amelyikben az egy párton kívül még valamikor
egy intézményközpontot álmodtak.
Dudla kinyitja a széfet, az íróasztalát majd mindent vis?-
szazár. Nincs táskája, semmit nem visz magával. Minden
írásos feljegyzést otthagy. Nem titkosak, nincs mit rejtegetni,
korábban se volt. Amit lehetett központilag begyűjtötték.
Leteszi a Lada slusszkulcsát és a lépcsőházon megy
le – tart attól, hogy az akadozó liftben marad. A portán
szó nélkül leadja a szobája kulcsait. Az előtérben Kecskés
Sándor a miskolci televízió főnöke és az operatőr várja.
Gondolkodni se marad ideje, együtt járják be a pártházat.
Másnap a képernyőn, magyarázza, itt nincs semmi rejtett
objektum. A munkásőrök pihenőjében kimustrált roskatag
fotelok, – látszanak a tévében – amit még a régi épületből
örököltek.
Egy nemzeti ünnepünkön veszik észre, hogy pislog
a székház még fennfelejtett vörös csillaga. Zárlatosan
kacsingat az ünneplőkre. Ez lesz a veszte, levetetik és
nyomoznak az ügyben. A provokáló ismeretlen, a csillag
eltávolítva – ezzel zárul a bűnügy aktája. A múlt szelleme
megint megúszta.