Az Első Magyar Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület közleménye – az is egyék aki nem dolgozik
    Budapest, 2020. december 6., vasárnap (OS) -

A Feltétel Nélküli Alapjövedelem bevezetését ellenzők gyakran a még
bibliai eredetű régi mondást idézik: "aki nem dolgozik ne is egyék".
Egyébként a gondolatot az arisztokrácia és a nagytőkés rétegek ellen
is felhasználták, amikor a szocializmus kezdetekor véget akartak
vetni annak, hogy épp akik a legtöbbet dolgoznak, a szegényparasztok
és a szegény munkások rendszeresen éheznek, viszont a gazdagok, ha
nem dolgoznak, akkor is jól élnek.
 Ma, a világjárvány következtében Európa szerte szűnnek meg a
hagyományosan sokakat foglalkoztató állások a turizmusban,
vendéglátóiparban, a kiskereskedelemben, a színházakban és sok más
ágazatokban is. A kormányok és az Európai Bizottság különféle
támogatásokkal próbálják ellensúlyozni a kialakulóban lévő súlyos
gazdasági visszaesést. Az állásukat elveszítők megkapják a korábbi
jövedelmük egy jelentős részét és ezt az intézkedést most széles
körben elfogadjuk és igazságosnak érezzük.
 Egy másik intézkedéstípust, egy válságkezelő alapjövedelem
bevezetését Budapesten is tervezik. Ez  már független lenne a
korábbi foglalkoztatástól és célja a szegénység és az elnyomorodás
alsó határának meghúzása. Egyesületünk egyetért a javaslattal, amely
egy óriási lépés célunk felé: a FELTÉTEL NÉLKÜLI alapjövedelem
általános bevezetése felé.
 Már többször írtunk róla, hogy a mostani válságon túl, a
robotizáció is sok hagyományos állást fog megszüntetni. Új világ
küszöbén toporgunk, így nem csoda, hogy a régi mondás érvényét
veszti.