Brooklynban minden üzletben kapsz biciklit – mozgásban az üzlet –  vagy bejárat a hátsó kapunál – trükköznek a kereskedők
brooklyn

Kár volna magamban tartani. Hallottam tegnap, hogy Brooklynban Amerika legnagyobb zsidó negyedében igen csak belobbant a járvány. Az egyébként elég öntörvényű vallásos zsidó közösségekben nehéz volt elrendelni és betartatni a járványmegelőzési szabályokat. Végül az utóbbi hetekben amikor már a fertőzések száma tetőpontjára hágott elrendelték az összes üzlet bezárását. Enneél nagyobb csapst már el se tudtak volna képzelni arrafelé. Szerencsére  adtak egy kibúvót, a kerékpárboltok felmentést kaptak. Mondván jobb fellenditeni a kerekezést, s kerülni a zsufolt tömegközlekedést.

Ennek eredményeként ma már a New-Yorki Brooklynban szinte minden üzletben kerékpárt is kínálnak. Legyen az rőfös, böröndös vagy divatáru bolt két-három bicikli ott parkol az üzlettérben. Ha kell ha nem, minden üzletben vehetsz egy kétkerekű járgányt.  Persze a többiek még fineszesebbek – a roló lehúzva, viszont kint a tábla, bejárat a hátsó udvarból. Mert ugye az üzletnek akkor is kell pörögni ha belepusztulunk.