Jön egy párnapos sötétség – a NASA állítólag kiszivárogtatta – a zsidók egyiptomi kivonulásakor is volt már valami hasonló jelenség

RIASZTÁS: A NASA megerősíti, hogy a Föld 6 napig elsötétedik 2020 decemberében.

A NASA a múlt héten riasztást adott ki, megerősítve, hogy a világ teljes sötétséget él meg 2020. december 16. és december 22. között. Charles Bolden, a NASA igazgatója sürgősségi készültségi beszédet adott ki az alábbi videóban. Arra ösztönzi mindannyiunkat, hogy készüljünk fel minden olyan “támadásra”, amely ez idő alatt kihathat a közösségünkre.

A világ ezen a 6 napon sötét marad, teljesen napfény nélkül, egy napvihar következtében, amely miatt a por és az űrhulladék eltömíti a nap 90 százalékát.

 

“A NASA már vizsgálódik, ugyanis szerintük is valós a veszély, melynek folyamatai már elkezdődtek…

“Egy ősi maja naptár és a soha be nem következett világvége

Annak idején még 2012 előtt a neten és az egész világon mindenki egy ijesztő jóslatról beszélt.

Egy jóslatról, mely egy ősi maja naptárhoz kapcsolódott, nevezetesen ahhoz,m hogy a naptár hirtelen véget ért a 2012 december 21-i dátumnál.

A legendák és a prófécia szerint ekkor ugyanis a Föld találkozott volna a végzetével, és másnap soha nem kelt volna már fel a Nap: örök sötétség köszöntött volna a Földre.

Természetesen soha nem következett be a dolog, azonban ez a világvége hívőket egyáltalán nem hatotta meg, vagy hozta zavarba azóta is rendre újabb dátumokat határoznak meg.

Ellenben a NASA és más kutatóintézetek érdekes megfigyelést tettek az elmúlt évtizedekben, ami adhat némi igazságot az örök sötétség veszélyének a próféciából.

A NASA szerint valós veszély, komolyan foglalkoznak vele

A Svájci Szövetségi Technológiai Intézet földrajztudósa a hatvanas évektől kezdve figyelte a különböző mérőállomások adatait, valamint a kontinensünket érő napsugárzás erősségét.

A tapasztaltak összesítése végén arra a meglepő felfedezésre jutott, hogy a Föld felszínét érő napsugárzás  százalékkal kacsökkent az előző három évtizedhez viszonyítva.

A folyamat olyan mértékű, hogy azt nagyságrendileg kisebb mérési hibák sem tehetik semmissé.

Egyes vélemények szerint a napfény drasztikus csökkenésének hátterében a légszennyezettség áll.

Ugyanis a légkörbe került koromszemcsék és olyan kémiai anyagok, mint a szulfátok és az aeroszol-részecskék, visszaverik a felszín felé tartó napsugarakat, ráadásul hosszabb-rövidebb ideig megmaradó felhősödést is okoznak.null

A nagy elhomályosodás okozza majd az emberiség vesztét?

Ugyan a tudósok körében is elismert problémává vált a globális elhomályosodás kérdése, néhány kutató azzal a kifogással élt, hogy a mérési módszerek nem voltak megfelelőek, így az eredmények sem lehetnek pontosak.”

Eddig tart a kommuniké, s most jö9vök én:

Bolden arra kéri az amerikaiakat, hogy maradjanak nyugodtak, mivel napenergia-viharunkat tapasztaljuk, amelyet naprendszerünk 250 év alatt még nem látott.

Nem elég a virushelyzet nekünk vannak unatkozó emberek akik ilyen tartalmű üzenetet küldözgetnek világszerte, boldolg boldogtalannak Nos, egyébként is olyan világvége hangulatban lennénk, tehát tényleg hiányzanak ezek az álhírek. Bár ki tudja? Nos emlékszem 1962 február negyedikén iskolából hazafelé menet barátaimmal elbúcsuztunk. Akkor másnapra ígérték a világvégét. Még a Magyar Televizió akkori hiradójában is szóba került ez a hülyeség, s megmondták ne üljünk fel minden rémhírnek.  Arról persze nem esett szó, hogy Hruscsov éppen akkoriban majdnem elintézte egymaga a kubai rakétaválsággal. Egy hajszálnyira voltunk a világtörténelem legnagyobb nukleáris összecsapásától.

Különben ha jól meggondoljuk átéltem már néhány kormosüveges napfogyatkozást. Tényleg riasztó volt, hogy déltájban egyszercsak besötétedett.  Hátborzongató volt. Ilyenkor megszólalnak a csillagászok, hogy jól nézzük meg mert ehhez hasonló élményben legfeljebb 160 év múlva lesz részünk.

Gondolkodom megnézem már ki is most a Nasa igazgatója. S ha már beszéünk – miért is ne – rákérdezek, hogy a tévéshopban hirdetett teflonos sűtők tényleg az űrtechnika vivmányait hordozzák magukban.  Ott ugyanis csak úgy hirdetik – ezt a NASA fejlesztette ki.  Ja, s ne feledjem ezt a hatnapos  sötétségről is kifaggatom.  Jut eszembe annyira nem hülyeség ez a tartós fényvesztés – amikor a zsidók kivonultak  Egyiptomból  – nem mostanában volt – még rabszolgaként, akkor a teremtő hatnapra elsötétitett mindent. Tehát csak nem ujdonság ez a nagy feketeség.

Mindenesetre az összes kínai  zseb ledlámpámat magamhoz veszem.