Egyszerűen nem tudom eldönteni enyém volt e 2020 vagy nem. Van még rá cirka 24 órám.
Ha arra gondolok, hogy az égi villámok sorra, s kiszámíthatatlanul szedték áldozataikat a környezetemből is, akkor hálás lehetek a Teremtőnek. Túl a hazai férfitársadalom átlagos életkorán szerencsésnek számítok. S ha ehhez azt is hozzászámítom, 10 esztendővel ezelőtt úgy küzdöttek az életemért a megyei kórházban, hogy egyetlen életbiztosító se kötött volna velem szerződést, tényleg egy szavam se lehet. Szent Péter közeli állapotomban csupán annyi időm maradt, hogy megosszam a banki kódomat a családdal. Különben hajlamos az ember megfeledkezni mi is van kiírva a szülőszoba falára – nem is csoda, amikor először nyitjuk ki a csipás szemünket – nem tudjuk kibetűzni – nem érkezési sorrendben távozunk! Ez a földi igazság legnagyobbika.
Koronás esztendőnk volt. Egy száműzött nyugdíjas életében ez nem sok változást jelentett, a sorra bejelentett szigorítások majd újragondolt vagy meggondolatlan könnyítések szórakoztatóak voltak. Mondjuk a nyáron élveztem, hogy mi 65 éven felüliek simán beosonhatunk a Lidibe kilenc után, amikor a fiatalság kint csalódottan türelmetlenül topogott az áruház előtt.
Emlékszem tavasszal két bírósági tárgyalás után lehúzták a rolót az igazságszolgáltatásban. Majd őszre újrakezdtek, de kiderült a volt bírónőt lecserélték egy másikra. S ugye nincs két egyforma közöttük se így novemberre-padlóra küldtek. Randa rossz, ellenségeimnek se kívánom, milyen is az, amikor mindenki sunyin összeesküdik ellened. Nálad jelentkezik tanúnak, de a tárgyalóteremben ellened fordul, mert megzsarolja a volt főnöke. Hogy mivel, nos, a neje pozíciójával. Persze, hogy begyávul, pedig azt hittem, ő is emberből van.
Idén először fordult elő velem, hogy amikor kimozdultam, mondjuk Edisont (könyörtelen négylábú személyi edzőmet) sétáltatni nem vittem magammal a mobilt és nem csatoltam fel az órámat. Ezen magam is ledöbbentem. Már a reggeli felkelések se a régiek, például ha az előző napi zokni kézre esett gondolkodás nélkül felhúztam. Ha nem nézek, tükörbe nem jut eszembe borotválkozni és fésülködni. Időnként nehezemre esett kitalálni milyen nap is van aznap. Segítségemre volt a sárga és a kék kuka, ha az előbbi állt a házunk előtt, akkor csak szerda lehet, a kék az pénteket jelentett. Az idő relativitása újraíródott az idén. Annyi lett belőle, hogy már besokkoltam. Az emberi mohóság tréfája, mindenre jutna már, rendezgethetném az emlékeimet, újraírhatnám a Karenina Nusikát is, de e helyett heverészek.
Közben beugrott, hiszen egész életemben egy ilyen szabadságra vágytam. Felhalmoztam a könyveket, a jegyzeteimet és folyamatosan sopánkodtam, nincs időm írni, olvasni. Most lett volna. E helyett délelőtt és délután is szunyókáltam. Beterített a depresszió. Tessék elképzelni, hogy manapság Edisonnal ketten rójuk az utcát ötszáz méteres körzetben, a Derkovitson. Egy lélekkel nem futunk össze, s csak a lelkiismeretemre van bízva, hogy felszedem e a kakit vagy meghagyom a természetnek. Maszkban kapkodom a levegőt és ember, nincs, akihez szóljak, s ha mégis, minden szembejövővel kikerüljük egymást, mint a leprások.
Talán még a bosszankodás a régi. Nézem, a tévét olvasok és felhúzom magam. Látom a képen az első orvosnőt, akibe beledöfik a vakcinás tűt. Tényleg történelmi pillanat – de egyesek már azon szórakoznak, hogy a fecskendőn rajta maradt a kupak. Nem igaz. Rágalom, de politikailag kamatoztatható ez is. Más megkérdezik a miniszterelnök sajtósát, hogy mikor oltják be a főnökét. A válasz korrekt, majd ha sorra kerül. Persze ettől már megkaphatta, de a lényeg, hogy a kedves kolléga nem maradt tudatlanul.
Tessék, végig gondolni lehet e egy ilyen provokatív kérdésre jó választ adni, olyat, amit később nem forgatnak ki. Bident az amerikai elnököt és Izrael miniszterelnökét egyenes adásban szúrták meg. Itthon egy ilyen piár fogásra azt kerepelnék, lám kivételeznek a miniszterelnökkel. Nálunk nem. Sajnos ilyen piti ügyekben megy az oda vissza piriszkázás. Jövőre ez még erősödik.
Ez a Nostradamus is jól ránk ijesztett. Nem elég, hogy a maják és az inkák is havonta megüzenik a világvégét, most meg ez a középkori jós az Antikrisztus eljövetelét jósolja jövőre. Számomra mindez már nyolc vagy nyolc és fél. A család az első, értük aggódhatom.
Jómagam az újesztendőben is tovább nyalogatom a sebeimet. Küzdök, harcolok a gráf hirdetőiért, számítok sikeres vállalkozó barátaim jólelkű gavallériájára. Persze nem hanyagolom el a jogi tanulmányaimat se – a jó elítélt szabadulásáig tanul – s mindenkit mindenhol bemártok, akik részt vettek a két rendész ellenem történő provokációjában. Listám van róluk. Ha valaki lemaradt róluk, még jelentkezhet. Hallottam a rendőrök és az ügyészek már unják az egészet, megnyugtatom valamennyiket magam is így vagyok ezzel. Ám a sors kifürkészhetetlen.
S végül vírus mentes egészségben dúskáló boldog újesztendőt kívánok minden olvasómnak, barátaimnak, jóakaróimnak és fizetett ellenségeimnek is!
