Politikai hecckampány zajlik az MVK ellen
buszok

 

 

 

Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere a leghatározottabban visszautasítja azokat a Fidesz közeli médiában megjelent, néhány fideszes képviselő által kitalált és tollba mondott vádakat, amelyek a miskolci tömegközlekedés menetrendjét érintő változtatásokkal kapcsolatosan politikai döntést emlegetnek. Mindez egy politikai hecckampány része, a miskolciak félretájékoztatása.

 

A miskolci tömegközlekedés és a menetrend racionalizálásán egy éve dolgozik egy munkacsoport, amelynek az MVK Zrt. és a város szakemberei mellett civil szervezetek, külsős szakemberek, például a VEKE munkatársai is tagjai. A menetrendek és a változtatások kidolgozásának ők is aktív részesei, a közlekedési vállalat minden esetben kikérte és meghallgatta a véleményüket a módosítások kapcsán.

 

Hamisak, ostobák és rosszindulatúak az MVK Zrt. felügyelő bizottságával kapcsolatban tollba mondott vádak is, miszerint politikai döntések következménye a közlekedési vállalat menetrend-módosítása. Köztudott ugyanis, hogy a menetrend-változtatásokat nem a felügyelő bizottság végzi, hiszen ennek a szervezetnek feladata a cég törvényes működésének felügyelete, és nem menetrendek kidolgozása. Ez utóbbit minden esetben szakemberek végzik, helyi civilek bevonásával és a lakosság véleményét is meghallgatva. Ez azonban nem volt mindig így, hiszen az előző városvezetés idején nem volt ilyen munkacsoport, nem volt olyan társadalmasítás, amely jelen pillanatban is zajlik a közlekedési vállalat racionalizálása kapcsán.

 

A menetrendmódosításokra egyébként éppen azért van szükség, mert az előző városvezetés 2015 és 2019 között nem fizette ki a közlekedési vállalatnak járó veszteség ellentételezést, összesen csaknem 4 milliárd forintot, a kormány pedig a 2020-as évtől az évente tervezett 490 millió forintos támogatást vette el a miskolci közösségi közlekedéstől.

 

Ha ez a megörökölt súlyos hiány és a kormányzati elvonás nem lett volna, racionalizálásra sem lenne szükség, hiszen Miskolcnak és a város vezetésének is egyaránt az az érdeke, hogy az MVK Zrt. továbbra is a megszokott, más városokhoz képest rendkívülinek mondható minőségben biztosítsa szolgáltatásait.

 

Veres Pál polgármester éppen ezért felszólítja a rágalmak kitalálóit és terjesztőit, hogy hagyjanak fel a rosszindulatú hangulatkeltéssel, és ahelyett hogy a város ellen dolgoznak, próbáljanak inkább a városért dolgozni.