Szántó István
Related article
2001 óta minden évben április 16-án emlékezünk meg a holokauszt magyarországi áldozatairól
Ez a nap a magyar történelem egyik sötét pillanatára irányítja a figyelmünket. 1944-ben ekkor kezdődött meg a hazai zsidóság gettóba zárása, a rendelkezés...
Elfogadta a kormány a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport egyes javaslatai
Az Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke által bejelentettgazdasági intézkedések alapjául szolgáló egyes javaslatokat a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport dolgozta ki. A Bártfai-Mager Andrea által...
Örökbefogadták Karácsonyi Zéténykét – gyanús gyorsasággal , szerencse fia – a rossz nyelvek már is kikezdték az új mamát – egy CSOK miatt pályázta meg harmadikként – mit mondanak a gyámügyesek
Érdekes fülest kaptam. Még az is megeshet, hogy az igazat mondták. Karácsonyi Zétényke meglepő gyorsasággal családra talált. Állítólag az örökbefogadó hölgy valahonnan az...
Faültetés a csillagászati ősz kezdetén a FUX ZRT.-nél
A 25 éves fennállását ünneplő FUX Zrt. vezetése és munkatársai, faültetéssel köszöntötték a csillagászati ősz kezdetét. A rendhagyó program keretében a...
MINDEN MISKOLCI MEGISMERHETI A VÁROS GAZDASÁGI HELYZETÉT
A hazai közéletben egyedülálló és egyúttal hiánypótló kiadvánnyal jelentkezett Miskolc városa Számadó címmel, amely már elérhető az interneten – jelentette be...
Hét éve várja a koronatanú az idézését – mára mindenki leleplezte magát -rákérdezett a fészbuk
Csuda jó ez a közösségi portál – mikor arról faggat mi jár a fejembe.Nos, elárulom, sosem leszek képes megérteni, hogy egy jogállamban miért...
Drónt láttam magam fölött – körbe pásztázott , még jó, hogy nincs takargatnivalóm
Jólesik a megkülönböztetett figyelem. Végre már magam is láttam egy ilyen kis repülőt , aminek a kamerája rám irányult. Gyorsan megigazítottam az ingem...
A világ legnagyobb passzívháza épül Zuglóban – ahol a fűtés hűtés maximum 6 ezer forint – buknak az olcsó lakásokra
Hermina Happy Land Passzívház néven három nyolcemeletes épület készül Budapest 14. kerületében, egyenként 85, összesen tehát 255 lakással. A projekt honlapja szerint ez...
Agyban nagy – Édesapánk ma békésen elaludt – írja Pataki Judit a világhírű fejszámoló lánya
Még nagyon kis gyerek voltam amikor egyszere az iskolánkban is bemutatkozott Pataki Feri bácsi a nagy fejszámoló művész. Ez akkor volt amikor ezeket...
Megalakult Miskolc közgyűlése – hamarosan megjelenik a képes összeállítás is
Veres Pál polgármester vezetésével péntek délután megalakult Miskolc közgyűlése. A 28 tagú testület Varga Andreát választotta alpolgármesternek. A miskolci közgyűlés 27 önkormányzati képviselőből...
Egy vasárnapi ebéd a Rossitában – tzatziki mártással – nem is olyan ciki – ha egyedi ízekre vágysz
Miskolc egyik leghangulatosabb kifejezetten intim étterme az Avasaljai Rossita. Nyáron csábító a családias elrendezésű árnyas kerthelyisége. A hétvégén speciális kínálattal várták a vendégeket....
Az orvosi kamara kéri – támogassák a fogorvosokat az alapellátásban
A Magyar Orvosi Kamara kéri, hogy a kormány biztosítsa a forrást a fogorvosi alapellátás fenntartható működéséhez is. A fogorvosi terület is az...
Ideje moziba menni fesztivál
Most, hogy újra nyitnak a mozik, Ideje moziba menni címmel rendez országos fesztivált a Cirko Film magyar filmforgalmazó cég 2021....
Na mi lesz hétfőtől – megy az adok kapok – már csak öt napot kell aludni – kampánymenetben az ország –
Kiváncsi lettem milyen képek halmozodtak a gráfon négy évvel ezelőtt, áprilisban.Találomra újítottam be a fontosabbakat. Egy biztos, az akkori ellenzék rossz paszban volt...
Hatalmas hír jött a palotától – a királynő visszalépett, megnevezték az utódot – csak átadja a koronát
ERZSÉBET KIRÁLYNŐ ÉS FÜLÖP HERCEG /FOTÓ: GETTY IMAGES Íme az örökös! Megérkezett a királyi palota friss bejelentése, miszerint Erzsébet királynő hivatalosan...
„Röstellném, ha teljesíthetetlent ígérnék”- interjú Barkai László polgármester jelölttel – egyedül nem megy, kell egy jó csapat – új idők, új szemlélet
Tősgyökeres miskolci, és a neve sem cseng ismeretlenül a városban. Dr. Barkai László professzor, gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász, egyetemi tanár. Alig egy hónapja...
Húzták a csíkot a hét végén – csodálatos volt a szembesítés – korlátok a kedvemért – három éve, hogy megnyomorítottak
Szombaton délelőtt találkoztam a címképen látható fura járművel, ami a Paint for Way tulajdona, ezzel festik fel az útburkolati jeleket a városban. Nos,...

