MINDANNYIUNK SZÁMÁRA FONTOS A ZÖLD ÉS FENNTARTHATÓ MISKOLC MEGTEREMTÉSE

Az öt, pontos nevén földlabdás díszcseresznyefát a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai ültették el Miskolc egyik legszebb, ikonikus terén. Mohácsi Gábor, az Omega Gyülekezet Miskolc presbitere azzal indokolta döntésüket, hogy nagyon szeretik a borsodi megyeszékhelyet, aminek nagy értéke, hogy komoly zöldfelületei vannak.

– Én üzemeltetem a téren található gyógyászati fürdőt, különösen tavasszal gyönyörködhetünk az itt található cseresznyefákban – fogalmazott, köszönetet mondva egyúttal a Városgazdának, hogy vállalták az ültetést.

Hozzátette, a város célkitűzéseihez csatlakozva legalább 50-100 fát szeretnének még elültetni a következő években. Egyúttal biztatott mindenkit arra, hogy tegyenek Miskolc zöld területeinek gyarapodásáért, megszépüléséért.

A városvezetés Nagy-Miskolc programjának egyik fontos eleme, hogy öt év alatt tízezer fát ültetnek el városszerte. 2020-ban ezt teljesítették, és idén is kétezer csemetével gazdagodhat a megyeszékhely. Varga Andrea alpolgármester azt emelte ki, hogy ezek az akciók az egész közösség számára értéket teremtenek.

– A mostani faültetés azért fontos, mert megmutatja, hogy civilek és vállalkozások nagyon is aktívan vesznek részt a programban. Ez számunkra arra is rámutat, hogy mindannyiunk számára fontos kérdés a zöld és fenntartható Miskolc megteremtése. A klímaválság idején különösen nagy jelentőséggel bír, hogy a fákat óvjuk és gondozzuk.