Házilag álmodtuk meg a magyaros szűzérmét – túl a Jókai bablevesen következik majd a hagymás rostélyos
Írta: Szántó István · 2021.03.16.
Mióta szükült az életterem, s egymás auráját súroljuk, időnként elkalandozunk a szakácsművészetbe.
Zárva az éttermek így aztán gyakran felidézzük, hol mikor mire kattantam rá. Mindenem a Jókai bableves. Ez a Calypso étterem specialitása. Másik kedvencem a magyaros szűzérme.
Kevés helyen ismerik ennek a csízióját. Megesik, hogy a szűzérme nem is szűzérme , meg sok egyéb más módja van az elkészítésének. Ám a nejem nem véletlenül áll közeli rokonságban a gasztrograf szerkesztőjével, a múlt héten secperc lekoppintotta a legjobb magyaros szűzérme receptjét.
Kezdem azzal, hogy igazi szűzérme – rendelésre a Csabai kapu 22. szám alatti szerencsi húsboltban van. Kifogástalan. Amikor éppen kapnak. Ehhez a lecsó összedobása nem nagy művészet, a lényeg, hogy csípjen mint a szúnyogok. S ehhez több helyen kapható készen is fagyasztott talléros, karikára vágott krumpli. Ime az eredmény.
2026. október 8-án, pontosan tíz évvel azután, hogy megszüntették, újraindul a Népszabadság, Magyarország nagy múltú, egykoron meghatározó lapja. Az új…
A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum tanulója, Makkai József képviseli Magyarországot villanyszerelő versenyszámban a WorldSkills Shanghai 2026 világversenyen. A…
Szeptember 17-én folytatódik az Országos Onkológiai Intézet betegoktatási programja. A délután középpontjában a daganatellenes gyógyszeres kezelések, azok mellékhatásai és a…
2026.09.15.
A vidék velünk van
Partner települések
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.