A 2021-es közlekedési szabálysértési bírságokat összefoglaló írásunk második részében a megállásra és a várakozásra (parkolásra) vonatkozó szabályokat, a megszegésükért kiszabható helyszíni bírságokat és a rendőrség által kezdeményezett szabálysértési eljárásokat követő pénzbírságokat vette sorra az Alapjárat.hu csapata.

 

A parkolási szabályok ismerete, a megállni és a várakozni tilos táblák, valamint az ezekhez kapcsolódó kiegészítő táblák helyes értelmezése igencsak pénztárcakímélő tudás manapság, érdemes időről-időre frissítenünk tudományunkat ezen a téren. A vonatkozó szabályok megszegéséért kiszabott bírságok igen könnyen begyűjthetők, elég hozzá egy kis figyelmetlenség.

A szabálytalan várakozásnak és megállásnak egyébként rengeteg fajtája van, a jogszabály külön nevesíti és „forintosítja” az autóúton vagy körforgalomban történő szabálytalan várakozást, ahogy az alagútban vagy beláthatatlan kanyarban való megállást. A bírságok összege változatos, de többnyire 10-25 ezer forint közötti mértékű, már amennyiben a helyszínen „rendezzük” az ügyet – azaz elismerjük a szabálysértést. Ha nem, akkor érvénybe lép a második opció, a szabálysértési eljárás, ami automatikusan duplázza a bírság összegét.

A városi, különösen nagyvárosi szabálytalan parkolás számos tipikus esete is nevesítve van a jogszabályokban, így többek között az egyirányú utcában, a járdán vagy éppen kerékpárúton történő szabálytalan parkolásért is nagyon változatos bírságokra lehet számítani.

Forgalomtól elzárt területen történő parkolásért kiszabható pénzbírságok

Aki a járműforgalom elől útburkolati jelekkel vagy egyéb módon elzárt területre járművel ráhajt, ott megáll vagy várakozik,

  • 10 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 20 000 forint pénzbírságra számíthat.

Autópályán, autóúton vagy városon kívüli főútvonalon történő parkolásért kiszabható pénzbírságok

A szabály szerint autópálya, autóút és lakott területen kívüli főútvonal úttestjén (a forgalmi okból szükséges megállást kivéve) és ezek leállósávjában tilos megállni vagy várakozni, kivéve, ha műszaki meghibásodás miatt a jármű továbbhaladásra képtelen.

Aki ezeket a szabályokat megszegi,

  • 20 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 40 000 forint pénzbírságra számíthat.

A „Megállni tilos”, a „Várakozni tilos” és a „Korlátozott várakozási övezet” táblák hatálya alatti szabálytalanságokért kiszabható pénzbírságok

A „Megállni tilos” tábla azt jelzi, hogy (a forgalmi vagy műszaki okból szükséges megállást kivéve) az úttesten megállni tilos, míg a „Várakozni tilos” tábla a várakozás tilalmára vonatkozik. Várakozás az, ha a vezető a járművet elhagyja, vagy ha a járműnél tartózkodik, de a megállás óta legalább 5 perc telt el.

A „Korlátozott várakozási övezet” tábla azt jelzi, hogy az úton „Korlátozott várakozási övezet vége” tábláig csak a kiegészítő táblán feltüntetett időtartamig és feltételekkel lehet várakozni.

Aki a táblákkal jelzett tilalmakat megszegi, vagy a kiegészítő táblákkal jelzett területi hatályra, illetve időtartamra vonatkozó feltételeknek nem tesz eleget,

  • 10 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 20 000 forint pénzbírságra számíthat.

Mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóhelyen történő jogosulatlan várakozásért kiszabható pénzbírságok

A mozgáskorlátozottak gépjárművei részére fenntartott várakozóhelyeket tábla jelzi, ám útburkolati jelként önállóan is alkalmazható, így akkor is büntetésre lehet számítani, ha csak felfestést használtak. A parkolóházakban is minden esetben feltüntetik, hogy melyek a mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyek.

Aki jogosulatlanul veszi igénybe a mozgásukban korlátozott személyek vagy az ő szállításukban segédkezők parkolóhelyeit,

  • akár 50 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően pedig 100 000 forint pénzbírságra számíthat.

Az úttest menetiránnyal szembeni bal szélén történő parkolásért kiszabható pénzbírságok

Járművel megállni csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad (feltéve, ha a közúti jelzésből más nem következik).

Aki a menetiránnyal szemben, az úttest bal szélén áll meg vagy várakozik, vagy a párhuzamos parkolás szabályainak nem tesz eleget,

  • 10 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 20 000 forint pénzbírságra számíthat.

Egyirányú forgalmi úton történő szabálytalan parkolásért kiszabható pénzbírságok

Alapvetően megállni és várakozni kizárólag a menetirány szerinti jobb oldalon lehetséges, ám egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén is meg szabad állni, de csak akkor, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig legalább 5,5 méter szélességű hely marad. Egyirányú forgalmi út jobb oldalán is csak akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest bal széléig legalább 3 méternyi szabad hely marad.

Aki ezeket a szabályokat megszegi,

  • 10 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 20 000 forint pénzbírságra számíthat.

Útkereszteződésben történő parkolásért kiszabható pénzbírságok

A szabály szerint forgalmi okoktól eltekintve tilos megállni és várakozni körforgalomban, útkereszteződésekben, illetve az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül.

Aki ezeket a szabályokat megszegi,

  • 15 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 30 000 forint pénzbírságra számíthat.

Záróvonal mellett vagy szűk úttesten történő szabálytalan parkolásért kiszabható pénzbírságok

A szabály szerint tilos várakozni a záróvonal mellett és szűk úttesten akkor, ha a jármű és a záróvonal, vagy a jármű és az úttest másik széle között legalább 3 méter szabad hely nem marad.

Aki ezt a szabályt megszegi,

  • 10 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 20 000 forint pénzbírságra számíthat.

Fényjelző készülék vagy jelzőtábla takarásáért kiszabható pénzbírságok

Aki a szabálynak nem tesz eleget,

  • 15 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 30 000 forint pénzbírságra számíthat.

Szabálytalan parkolással teremtett veszélyhelyzet miatt kiszabható pénzbírságok

Aki ezt a szabályt megszegve veszélyhelyzetet teremt,

  • 20 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 40 000 forint pénzbírságra számíthat.

Gyalogos-átkelőhelyen és gyalogos átkelőhely előtt történő parkolásért kiszabható pénzbírságok

A szabály szerint tilos várakozni kijelölt gyalogos-átkelőhelyen vagy az előtt személyautóval, motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, biciklivel és kézikocsival 5 méter, egyéb járművel 15 méter távolságon belül.

Aki a szabálynak nem tesz eleget,

  • 25 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 50 000 forint pénzbírságra számíthat.

Hídon, felüljárón, aluljáróban és alagútban való parkolásért kiszabható pénzbírságok

Aki ezt megszegi,

  • 15 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 30 000 forint pénzbírságra számíthat.

Vasúti átjáróban vagy annak közelében történő parkolásért kiszabható pénzbírságok

A szabály szerint tilos várakozni vasúti átjáróban és az attól számított 30 méteres távolságon belül.

Aki ennek a szabálynak nem tesz eleget,

  • 10 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 20 000 forint pénzbírságra számíthat.

Villamos közlekedés zavarásáért kiszabható pénzbírságok

Aki ennek a szabálynak nem tesz eleget,

  • 10 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 20 000 forint pénzbírságra számíthat.

A tömegközlekedési eszközök megállóiban és taxiállomásokon történő parkolásért kiszabható pénzbírságok

A forgalmi okoktól eltekintve tilos megállni és várakozni a tömegközlekedési eszközök megállóhelyét, illetőleg taxiállomást jelző tábla előtt 15 méter, utána 5 méter távolságon belül, illetve autóbuszöbölben és a buszsávban.

A szabályt megszegő,

  • 10 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 20 000 forint pénzbírságra számíthat.

A villamos megállóhelynél lévő járdasziget és hozzá közelebb eső járda közötti parkolásért kiszabható pénzbírságok

Aki ezt megszegi,

  • 15 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 30 000 forint pénzbírságra számíthat.

Gyorsító-, lassító- és kapaszkodósávon történő parkolásért kiszabható pénzbírságok

A szabályt megszegő,

  • 20 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 40 000 forint pénzbírságra számíthat.

Kerékpársávon, kerékpárúton és gyalogosok részére fenntartott úton történő parkolásért kiszabható pénzbírságok

A szabályt megszegő,

  • 20 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 40 000 forint pénzbírságra számíthat.

Járdán történő szabálytalan parkolásért kiszabható pénzbírságok

A szabály szerint tilos megállni és várakozni járdán, ha

-a járdán történő várakozást a tábla nem engedi meg,

-a jármű tengelyterhelése meghaladja a 1000 kilogrammot,

-a jármű elfoglalja a járda több, mint felét,

-a gyalogosok részére nem marad legalább 1,5 méter szabad hely.

Aki ezeket a szabályokat megszegi,

  • 10-20 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 20-40 000 forint pénzbírságra számíthat.

Az olyan úttesten történő parkolásért kiszabható pénzbírságok, ahol a várakozás a járdán vagy az útpadkán megengedett

Aki ennek a szabálynak nem tesz eleget,

  • 10 000 forint helyszíni bírságra,
  • feljelentést követően 20 000 forint pénzbírságra számíthat.

Forrás: A Kresz, azaz az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet.