Szopkó Tibor Miskolc új alpolgármestere
Szopkó Tibor miskolci önk.

 

 

Szopkó Tibor 1982-ben született Miskolcon. A város melletti feltétel nélküli elkötelezettsége mindvégig meghatározó volt eddigi életében és pályája során még akkor is, amikor egy rövid, átmeneti időszakra távolabb került lokálpatriótaként rajongásig szeretett szülőhelyétől.

 

Szopkó Tibor évtizedes vezetői, menedzseri tapasztalatokkal rendelkezik. Diplomáját üzleti kommunikációból szerezte jeles minősítéssel, majd több mint 12 éven át, 2002 és 2014 között számos piacvezető vállalatnál dolgozott, elsősorban az ingatlanfejlesztési szektorban, illetve a vagyonkezelés területén, de bizonyította rátermettségét és szakmai felkészültségét, szaktudását portfóliómenedzseri, projektirányítói, valamint felsővezetői, igazgatói munkakörökben is. 2014-től családi vállalkozásukat vezeti, sikeres működtetve cégüket.

 

Tárgyalási szinten beszél angolul, alapfokú tudással bír német és orosz nyelvből, szívesen olvas és érdeklődik a szociológia iránt – a Mensa HungarIQa tagja.

 

Húszéves korától végez aktívan közösségi munkát, elkötelezett a demokratikus értékek és a társadalmi felelősségvállalás mellett, ezért döntött úgy már viszonylag fiatalon, hogy kész a civil és politikai szerepvállalásra, amely végigkísérte szakmai karrierjét.

 

A 2019-es önkormányzati választások előtt is szerzett már tapasztalatokat önkormányzati képviselőként, a borsodi embereket szolgálva több mint 10 éven át Mezőcsáton. 2019 óta önkormányzati képviselő Miskolcon, 2021 május elsejétől a város alpolgármestere.