Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: napjainkban az egészségtelen táplálkozás után a dohányzás járul hozzá a legtöbb halálozáshoz Európában és Magyarországon is. Egy magyar dohányos évente átlagosan 2816 szál cigarettát szív el. Magyarországon a dohányzás felelős a halálozások 21 százalékáért, évente több mint 25 ezer ember hal meg a dohányzással összefüggő szövődmények miatt.

Szinte minden dohányzó tisztában van azzal, milyen káros az egészségére, mégsem tudja vagy akarja feladni szenvedélyét. A közvélemény-kutatások szerint olyan emberek is dohányoznak, akik egyébként próbálnak egészségesen élni, figyelnek a táplálkozásukra, rendszeresen mozognak, a Korányi intézet kampánya elsősorban őket szeretné elérni.

A magyar dohányosok 92 százaléka naponta rágyújt, többségük 18 éves kora előtt rászokott a cigarettára, negyedük maximum 10 szál, több mint felük 10-20 szál, egyötödük pedig 20 szálnál is több cigarettát szív el naponta. Ezzel nemcsak egészségüknek ártanak, hanem pénztárcájuknak is: a rendszeres dohányzók havi több tízezer forintot költenek dohánytermékekre – tudatták.

Kitértek arra: a dohányzók harmada szeretné abbahagyni a dohányzást, tisztában van azzal, hogy szenvedélye káros az egészségre, ezért többen próbálkoznak a leszokással. A dohányzás következtében több mint 7000 mérgező és legalább 70 ismert rákkeltő vegyület jut a szervezetbe, amely szinte minden szervrendszerben károsodást idézhetnek elő. A dohányfüst a dohányzó környezetére is káros. Gyermekekben és serdülőkben akadályozza a tüdő egészséges fejlődését, amelynek következtében emelkedik az idült légzőszervi betegségek, így az asztma és a korai COPD (a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével járó betegség) kialakulásának kockázata.

A kezdeményezéssel és a leszokással kapcsolatos további információ a www.eljtisztatudovel.hu weboldalon található. A honlapról letölthető a Korányi intézet “Gond Egy szál se!” alkalmazása is, amely segít elhatározni, megtervezni és megkönnyíteni a leszokás folyamatát, továbbá hozzájárul a szükséges motiváció és önbizalom fenntartásához.