Jogorvoslati kérelmet vagy perújítást kérnék – nem találok vállalkozó ügyvédet -bátraké a szerencse
bizonyitási

Ügyvédet keresek Miskolcon helyben, aki képes a másodfokú jogerős

bírósági ítélet ellen jogorvoslati kérelmet előterjeszteni. Aki idáig vitte

az ügyet nem vállalja a továbbiakban a képviseletet.

A tényállás valóban világos, átlátható két miskolci rendész hivatalos

személy elleni fegyveres támadással rágalmazott meg. Ehhez kerestek

két tanút, közülük az egyiket kizárták mert a video felvételen nem az

igazat mondta. Hamisan rágalmazott, ennek ellenére még nem indult

ellene eljárás. A másik tanú a hölgy aki ugyancsak  vállalkozott tanúnak,

mondván aznap éppen munkába menet mindent látott, munkaadója

hivatalosan igazolta, hogy szabadnapos volt. Megállapításra került, hogy

a két intézkedő rendész egymásnak ellentmondtak az ügy minden

részletében, de a vizsgálatot végző rendőrnő mindezt figyelmen kivül

hagyta.

Zsarolással játszatták el velem a meg nem történt eseményt. A képen látható rendőrnő – saját magyarázata szerint – a meghallgató szobában felvett videóból csak azt mentetette le ami számára fontos . Végül erről is kiderült, hogy az állítólagos szemtanú nem mond igazat, a bíróság kizárta. Eltünt 36 perces felvétel amikor ezzel a tanúval kettesben voltak a meghallgató szobában. A képen látható rendész 2019 őszén lebuktatta magát és a társai azokkal a fotókkal amelyeket a megvert véres szerencsétlen emberekről készített. A szolgálatvezető nyomozati jogkör nélkül saját maga akarta kivizsgálni mígnem az igazgató kénytelen volt átadni az ügyet a rendőrségnek. Ám hagytak időt a nyomok tlüntetésére a fotó egyrészének a törlésére.

Azt is, hogy az intézkedés alapja jogszerűtlen volt. Maga az

önkormányzat, s a városi kapitányság osztályvezetője hivatalosan leírta,

a posta előtti járdaszakaszon a forgalmi helyzet megtévesztő, e miatt az

ott felmázolt fehér útburkolati a várakozási terület végének vélik. Ezért

fizikai akadályokkal, korlátokkal kell elzárni azt a járdaszakaszt.

 

Megjegyzem az intézkedő rendészek közül Szabó Krisztián időközben

elhagyta az állományt mivel társaival együtt hajléktalanokat

bántalmaztak. Maga a volt igazgatója jelentette fel a megyei

kapitányságon. Egyébként a megtámadásom előtt egy főügyészt

rángatott ki az autójából, de ezt az ügyemben figyelmen kivül

hagyták.Végül a jogerős ítélet elég érdekes, tanulságos – akinek

zsebében az intézkedés alkalmával halált okozó fegyver van, ezzel

megvalósítja a hivatalos személyek elleni fegyveres erőszakot. Hogy

honnan tudhatta a rám támadó rendész, hogy a jobb zsebemben

lecipzározva egy gázpisztoly lehet azt megtalálják a nyomozati

cselekmények között. Csak azt nem, hogy ha tényleg egy fegyvernek

látszó tárgyat fogtam volna rájuk mitől lettek ilyen bátrak. Nincs az a

rendőr vagy banki biztonsági őr, aki egy fegyveres támadónak nem

engedelmeskedik. Végül az itélet indoklásában az szerepel, hogy a velem

utazó azonos érdekkörben tartozó személy látta a pisztolyt. Ami

önmagában is furcsa hiszen ez személy betegsége folytán vak és

homályos csőlátása van. Az első rendőrségi meghallgatáson jelezte is,

hogy nincs nála szemüveg. Fogyatékossága miatt csak két tanú

jelenlétében írhatta volna alá a vallomását. Egyébként az első napon a

történtek idején  egyik rendész se szólt arról, hogy pisztolyt fogtak

rájuk.

Nyilatkoztak a tévének az újságoknak, hogy hősiesen rátámadtak  – rámugrottak – mit sem törödve a rájuk meredő pisztoly csővével. Tessék megnézni a galériát , pontosan öt éve tizszer ennyi ember foglalkozott ezzel az üggyel, a tényeket figyelmen kivül hagyva.

Mert még nem sikerült tanúkat toborozni és a rendészetnek várni

kellett, hogy a szemközti mélygarázs felvételét törölhessék.  Végül a

garázs személyzete jelezte nekem, hogy már csak órák vannak hátra az

automatikus törléshez. Jelenleg két teli dosszié nyomozati és bírósági

anyag  és a szembesítésről készült felvételek állnak az érdeklödö, a

vállalkozó ügyvéd  a rendelkezésére.  Hogy kedvet kapjanak ehhez a

megbízáshoz mellékelek néhány fotót. Nem sztárügyvédre hanem

olyanra van szükségem , aki elég  bátor a védelmemre.