SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem / Egyéb / Észak / Featured » Az évszázad miskolci krimije folytatódik – miért kellett a kamera látószögét elfordítani – a rendőrnő nyolc hónap után se ment le a mélygarázsba – ki főzte meg az egyes számú tanút, hogy rágalmazzon , maga mondta el a bíróságon – máig sincs klasszikus Colombo ballonom , csak a képzeletében
Az évszázad miskolci krimije folytatódik – miért kellett a kamera látószögét elfordítani – a rendőrnő nyolc hónap után se ment le a mélygarázsba – ki főzte meg az egyes számú tanút, hogy rágalmazzon , maga mondta el a bíróságon – máig sincs klasszikus Colombo ballonom , csak a képzeletében
posta előtTessék elképzelni, a rendészek sokat reklámozott köztéri kamerája közül éppen akkor egy se működött a téren. Persze erre semmi bizonyíték, így azt mondanak ami nekik tetsző, s jó. Viszont én a velejéig bűnös fegyveres támadó csak megtaláltam az éppen már letörlés előtt álló felvételt a mélygarázsban. Hogy bízonyítékot produkáljak magam ellen .Nagy könyörgésre csak sikerült a rendőrökkel lementetni. Majd ők valahogyan az időnaplózást nem vették át, s rövidebb részt rögzitettek. Az intézkedés kezdete és a megtámadásom összesen 1 perc 38 másodperc.! Másfél perc. Ha pénteken reggel nem riasztom a hatóságot aznap délben megsemmisül a felvétel automatikusan. Erre játszottak….Majd jön a valótlanság, soha senki nem mondott, nem állított olyat, hogy nekem bármilyen ismerősöm lett volna a mélygarázsban. Az ott dolgozók mondták el, hogy a rendészet szolgálatvezetője lement megnézni a felvételt, s ezekután próbálta elállítani a kamera látószögét. Hogy a kiérkező forrónyomosok ne fedezzék fel a filmet. Egyébként a rendőröknek fel se tünt az a kamera, magam fedeztem fel, Ha nem teszem ez sincs. S ha én mentem meg, akkor biztos, hogy én lennék a hunyó ebben a bűncselekményben? S erre az elsőfokú bíróság vezető bírója megkérdezi – mi az értelme annak, hogy valaki utólag elállítsa a kamerát, mikor a felvétel már rögzült. Sajnálom, hogy nem értette meg. Nos, az, hogy a rendőröségnek ne legyen olyan bizonyitéka, ami az ártatlanságomat tanúsítja. Hogy ha lemennek a garázsba a monitorokon ne látszodjon az az ominózus sarokrész. Ez a hatóság megtévesztése, bűnpártolás ! Hogy ki tudják mosni a két rendészt! A bírónő provokativ kérdése – a kiérkező rendőrhöz – ha magára fegyvert fognak, maga is megbilincseli a támadót. A rendőr bár már leszerelt, okosabb volt mint várták – válasza, egy fegyveres támadóra, ha annak tényleg vagy akár látszólag pisztolya van akkor teszem azt amit a támadó mond…Igazságszolgáltatás 2021! Normális ember nem kockáztatja az életét ha egy pisztoly csövével néz farkasszemet.Tehát eleve kizárt, hogy bárki is megtámadta volt ezt a két bátor utcai harcost.,
Birósági indoklás – az egyes számú névtelen tanú a volt traffikos aki először frissiben klasszikus ballonkabátban látott, folyamatosan a farzsebemből látatja az általa sosem látott fegyvert. Mondja , állítja a fegyver elővételét nem látta!!!! A dulakodás hangjára lett figyelmes és akkor hátranézett – korábban valami puffanásról mesélt, de mikor mit kell mondani. Az állítja nem ismerték egymást a rendészekkel, ehhez képest elmondja csak azért ment tanúskodni mert a rendészet két vezetője megkérte. Ja és megijedt a történtektől. Aztán hogy, hogy nem látott egy fekete tárgyat ami a zsebemből előveszek, előtte még a farzsebemből, de ahogyan az idő változik aszerint variálja a meséjét. A törvény szerint a hamis tanúnak legalább annyi büntetés jár, amennyit a vallomásával nekem okozott. Szándékosan, tudatosan tagadva, hogy ők ismernék egymást. S csak úgy hagyja magát, hogy a rendészet vezetői rávegyék erre az akcióra. S a rendőrnőnek aki látja az öltözetemet, nem jut eszébe, hogy az a Colombo ballon messze-közelben nem volt, ilyet nem láthatott és ha csak a puffanásra fordul vissza akkor hogyan láthatja azt a támadást. Andersen és a Harry Potter szerzői hozzá járnak majd továbbképzésre…Az előbb még azt mondta, nem látta a fegyvert! Megállapítja, a rendészek normálisak – én viszont agresszív vagyok. S most már szó sincs a farzsebemről, már a jobb zsebemből veszem ki a pisztolyt, igaz nem egy könnyen mert fogják a karjaimat, meg vagyok bilincselve. Megjegyzem még a rendészek is szerényebbek voltak, ők a kiérkező rendőröknek azt mondták, a pisztoly csövét a föld felé céloztam. A történtek napján még csak ezt mesélik. Másnap reggel viszont fél kilencre Szabó beballag …… tudom kivel a kapitányságra és egyeztetnek – s minő véletlen erről a megbeszélésről, a hetedikei reggelről egyetlen szó , feljegyzés sincs a nyomozati cselekmények tárában. Persze időközben még sok más is eltünik innen.Az egyes számú ijedős hölgy viszont emeli a tétet – túl tesz a kettes számún is – már jut eszébe, hogy mellmagasságig emeltem a pisztolyt. Különben tudni kell, hogy elsőfokon az első bírónőt leváltották, ő ígéretbe helyezte, a helyszínen tartunk egy bizonyitási kisérletet. Akár kettőt is. Majd jött egy másik bírónő – aki mindezt félresöpörte és ítéletet hirdetett, anélkül hogy meghallgatta volna azt az ügyészt akit hozzám hasonlóan inzultált éppen akkoriban a Szabó és társa. Egyébként a társa máig is a rendészetnél van. Tehát bármikor megeshet, hogy Önök közül is valaki ezeknek az áldozata lesz.
Például valaki egy kis fekete tárgyat a zsebéből kivéve mellmagasságra magára fogja. Csak nézzen körül alaposan hátha az ezer kamerák városában valamelyik működik akkor nem érdemes trükköznie.
Hogy jelenleg mi a helyzet – a törvényszék közzétette az ítéletet, mivel az ügyem közérdeklődésre számot tartó volt. Ezt úgy tudtam meg, hogy nagy tisztelettel megkértem, ha már ennyire fontos , kiemelt személyiség vagyok a bűnözők között, tegyék mellé: a törvényszék, nagyon köszönöm, az ítélet után felmentett az összes joghátrány alól. Tehát még a választásokon is indulhatnék, ha hat a kemoterápia. Ezt sajnálattal megtagadták, nem is tették közé. Hogy mitől és miért lettem ennyire érdekes? Persze úgy, hogy Kovács László Csaba és Lengyel Roland Kovács Viktorral 18 médiumnak elküldték a történet legapróbb részleteit még arra is kitértek melyik vallási felekezethez tartozom. Bűntetlenül megtehették. Jogilag a tényállás önmagában már elévült, ám az, hogy ezzel a cselekményükkel alapvetően befolyásolták a nyomozás menetét és tanúkat toboroztak a rendészek megmentésére az máig is élő bűncselekmény. Bűnpártolás, hamis tanúzásra való felbújtás… sorolhatnám. Foly köv. Az erről szóló könyv készen van, képekkel illusztrációkkal. Ez a harc tényleg egy életre szóló!
Ne feledjük a rendészeken kivül a kettes számú tanú már kizárva. A nullásról meg kiderült, csökkentlátó és nagyot hall…Orvosi papirja van a fogyatékosságról.
A címképet egy járókelő készítette aki éppen az adott időben arra járt. A két rendész éppen azon agyal mit mondjanak a történtek után. Lengyel Roland éppen akkor ment le a mélygarázsba. Különben nem furcsa, hogy
a Szabó Krisztiánnak csaknem minden szolgálati idejére jutott egy erőszakos fizikai beavatkozással végződő intézkedés? S nem vették észre a vezetői, nem gondolkodtak el, mi lehet ennek az oka, nem kellene e valamilyen pályalkalmassági vizsgálatra küldeni? Eszükbe se jutott, mint az se, hogy a feljelentő cédulákat folyamatosan másolták. Hogy ha mégis meggondolták volna magukat valamilyen motiváció révén nyugodtan eldobhassák.
2022. 08. 02., k – 13:32 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 35 (!) ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból,...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Miskolc Megyei Jogú Város településrendezési eszközeinek módosítását kezdeményezi az alábbi területeken, – Miskolc Harmadik u....
A szokásos heti rémületkeltés. Nyugati magazinból – öt nap múlva mellettünk húz el egy hatalmas üstökös vagy aszteroida. Természetesen a szokásos orvosmeteorológiai jelentések...
Időnként nem árt kitekinteni a világba. Ellesni, ellopni a jó ötleteket. Budapesten már egyre több kerületben tették lehetővé a közterületek örökbe fogadását. Az...
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő óvodákba a 2016/2017. nevelési évre az ÓVODÁS KORÚ GYERMEKEK JELENTKEZÉSE 2016....
Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár Vezetője Tisztelt Címzettek! Miskolc Megyei...
Fantasztikus hangulatú énekórát tartottak a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskolában kedden. Az ének tanár nem más volt, mint Czutor Zoltán a Belmondo...
A nyár, a papucs és a szandál szezon a szép lábak időszaka. Ilyenkor igyekszünk fokozottan odafigyelni lábunkra. Csinos lábbeli, pedikűr, körömlakk, körömdíszek… Rengeteg...
A tervek szerint 2030-ban állhat leghamarabb forgalomba az a hiperszonikus repülőgép, ami 52 kilométer magasan szállítaná az utasokat. Az elmúlt években egyre többet...
A lenti cikkéhez talán annyit tudnék hozzáfűzni, hogy az ominózus pártszékház átadása előtt – utáni időben, az akkori Déli Hírlap-ban, már nem emlékszem,...
A Reményi utca (Petőfi u. és Meggyesalja közötti szakaszán) 2020. augusztus 25-től várhatóan október 30-ig szünetelni fog a parkolás csatornaépítési munkálatok...
Csak találtam egy képet dr. Takács Tiborról. A barátomról. Egy mosolygósat, hogy ezentúl örökké így maradjon az emlékezetünkben. Hosszú betegség után elhunyt Takács...
Rendhagyó módon, egy valódi Angyal kapcsolja fel az ünnepi fényeket november 29-én, pénteken 17 órától Miskolc belvárosában. Veres Pál polgármester segítője...
Kedves Mindenki, egy különleges produkció részleteit nézhetik meg. Magam vettem fel valamikor 2005 februárjában Miskolcon lányom konyhájában. Varnus Xavér és Kincses Veronika bemelegítenek...
Idén eddig 3,6 százalékkal emelte a nyugdíjakat a kormány. Ha az infláció ezt meghaladja, akkor novemberben újabb emelés következik – mondta Varga Mihály....
Felújítják Miskolc-Görömbölyön a Bacsinszky utca 1. szám alatt működő orvosi rendelőt. Emiatt 2021. november 2-tól az alábbiakban megjelölt helyszíneken és...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház hat telephelyen működik, összesen: 3.572 ággyal, 93 betegellátó egységgel. Az intézményrendszerben éves...
Megvallom, kora gyerekkoromtól hallgattam a Szabad Európa Rádiót. Édesapám korai halála után megörököltem a nagy Orion rádiót, amelynek a skáláján már be volt...